Nem vagyunk kevesen, de élünk, érzünk, sőt megvívjuk napi harcainkat mégpedig házasságban ám társtalanul egy sajátos magányban. EZ a társtalan házasság és a társ nélküli házasok "klubja". Isten hozott (vagy a Google kereső) Ha te is ide tartozol - hozzám hasonlóan férjként, de akár feleségként is - felismered majd mindazt amiről írni fogok.
A virtuális klub tagjai mind házasok, többnyire sok éve házastársi kapcsolatban élnek, boldogtalanok, magányosak, kevés örömöt kapnak az élettől, mégis kitartanak, remélnek és tűrnek. A legtöbben a válást fontolgatják közülük, ám ettől valami visszatartja őket: néhol a megszokás, másutt a közös múlt vagy a gyerekek, többeknél szimplán a pénz, a közös ház (mely eladhatatlan) és nagyon sokaknál a reménykedés (abban, hogy egyszer csak jobbra fordul még a házasságuk).
Ezek vagyunk mi, a társtalanok. Hogy ki milyen úton jutott el ebbe a furcsa - de egyre népesebb - körbe, az változó. Vannak, akiknél eleve rossz döntés volt a házasság, mégis együtt maradtak, mert képtelenek külön-külön boldogulni. Aztán akadnak szép számmal olyanok is, akiknél jól indult minden és csak később jött az elhidegülés. Nos, ide tartozom én is.
A magam sztorija csak annyi, hogy kapcsolatunk szerelemmel indult, amikor még alig voltunk 20 évesek, majd kerek 15 éven keresztül működött is minden. Aztán a gyerekek megérkezésével jöttek a bajok: feleségem megváltozott és a házasságunk lassan, évről évre elkezdett romlani. Mire betöltöttem a 40-et és elértük a 20 éve "együtt élés" jubileumát, zátonyra futottunk. Ahogyan erről előző posztomban írtam: feleségem egészen más ember lett, elhidegült tőlem és szexre sem hajlandó már. Ez van. Most azt mondhatom: kábé kiegyenlítődött, hogy nagyjából ugyanannyi örömet okozott nekem, mint amennyi fájdalmat. Adott 15 évnyi szenvedélyt (persze hullámvölgyekkel) és 7-8 évnyi hidegséget, amiből az utolsó 2 év hihetetlen magányt jelentett.
A családos ember magánya a legkülönlegesebb magány. Nem törődnek veled, alig szólnak hozzád, nem vagy fontos, nem számítasz, csak élsz valaki mellett, aki idegen számodra. Elhidegültség, külön hálószoba, szexmentesség, távolságtartás. Ennek a "felállásnak" két változata ismert: az egyikben gyakoriak az egyre rondább veszekedések, a másikban állandósul egy hűvös távolságtartás. Az enyém az utóbbi változat. Persze azért van, amiben szerencsés vagyok: imádom a három gyerekünket és sokat lehetek velük. A munkám is olyan, hogy sok szabadidővel jár. Szeretem azt amivel pénzt keresek, így a munka plusz gyerekek együtt sokat kompenzálnak a rossz házasságommal szemben. De azért hiányzik a törődés, a kedveskedés, az érintés, a szenvedély és persze a szex is. Nyilván az utóbbit a férfiember megoldja időnként önmagával, de 1-2 év után már iszonyúan nehéz lemondani a hús-vér nők nyújtotta "örömökről", főleg ha valaki még "csak" a 40-es évei közepén jár. De ez az ára annak, hogy a házasságom megmarad és így a gyerekeimmel élhetek. Mondjuk nem kis ár ez, de ha valamiért hajlandó vagyok erre akkor azok a gyerekeim.
És most ott tartok, hogy nőkről álmodozok, meg boldogságról és arról, hogy egyszer még a sír előtt csak valahogy boldog lehetek egy nővel. Hogy miként (és kivel), azt persze nem tudom. De azt igen, hogy a környezetemben sok olyan házasságot látok mint az enyém. Vajon hány nő és férfi élhet rossz házasságban, amiből képtelen kilépni? Ha a nagy ugrást nem tesszük meg (vagy halogatjuk), akkor egyet tehetünk: abban keresünk örömöt, ami még megmaradt számunkra. Hobbi, sportok, gyerekeink, munkánk és az önmegvalósítás. Az utóbbi lehet valami új dologba kezdés: festés, írás, valamilyen klub alapítása, blogolás. Akármi, csak valamiféle örömet okozzon, ha már otthon nem kapjuk meg, mert társ nélküli a házasságunk. És közben vagy azon dolgozun, hogy javuljon párunkkal a helyzet, vagy "nyitott szemmel" élünk hogy észrevegyük, ha feltűnik valaki, akivel még átélhető lehet a közös élet szebbik oldala.
De persze vannak, akik az ugrást választják, ők a bátor újrakezdők. Azok, akik tényleg kiszerettek már a párjukból és belül semmi nem köti már őket a másikhoz. Ők azok, akik még a gyerekeikkel való együttélésért sem hajlandóak bent maradni egy rossz házasságban. Ha már 40 felettiek, bizony nem egyszerű a helyzetük. Ha anyagilag rosszul állnak pláne. Ha meg kisvárosiak és 40 felettiek, rossz anyagi helyzetben, ...az a legrosszabb verzió. Ugyanis öt dolog biztosan nagyban befolyásolja a sikeres újrakezdést, vagyis egy új kapcsolat kialakulását egy válás után:
- a külső
- az anyagi helyzet
- a nagyvárosi kontra kisvárosi lakhely
- az életkor
- a felfogás (gondolkodás)
És a fontossági sorrend is kábé ez. A külsőt nem kell magyarázni: igenis fontos, hiába tagadjuk. Az anyagi helyzet duplán lényeges, nem csak mert az új kapcsolat hajnalán "parti-képességünket" határozza meg (különösen férfitársaimnál), hanem mert alapból drága felkeresni a randihelyeket (mozi, disco, bulik, rendezvények .. stb) és fenntartani a jó külsőt (ruhák, kiegészítők, kondi bérlet, nőknél smink, fodrász .. stb) A kisvárosi, falusi élet nagyon beszűkíti a lehetőségeket, az életkor meg a szóba jöhető "célcsoportot". Végül a felfogás, a bizakodó, optimista gondolkodás sok mindent pótolhat a fentiekből. Már ha adott.
Én még hezitálok, tűrök, remélek és társtalanságomat, magányomat a munkám és gyerekeim segítségével kompenzálom. Egyelőre ennyit tudok tenni sok más sorstársammal együtt. Záró gondolatként egy fontos üzenet: ha bent ragadunk egy rossz házasságban vagy fontogatjuk a kiugrást egyet ne feledjünk: megőrizni önmagunkat.