Ha az ember egy család-centrikus középkorú pasas, 2 gyerekkel (akik az életet jelentik a számára és akikkel minden szabad percét eltölti), akkor a válás egy világvége tud lenni. Egy ember, akinek nincs különösebb hobbija, akinek nincs nagy baráti köre, akinek nincs időigényes és karrirert jelentő munkája (amibe menekülhet), a válás bizony egy valóságos borzalom. A bökkenő ott van, hogy a feleséggel nem működik már a dolog: a feleség megváltozott a hosszú házasság alatt, elhidegült a férjtől és nem érez már iránta semmit. A megoldás az ő számára a válás. A férjnek viszont tragédia, mert a nem működő kapcsolat dacára elviselte a "rossz házasságot" mégpedig a gyerekei miatt, mert állandóan velük lehetett (és rájuk összpontosított). DE nem megy tovább: a feleség válni akar és teljesen új életet kezdeni. És itt jön a túlélés kérdése a férj számára. Teljesen egyedül marad, a gyerekeket elviszi a feleség (neki ítélik, mint az esetek 90 százalékában mindig). 

kép forrása: egeszsegtukor.hu

Hogyan éli túl az egészet a magára maradt 40 feletti férj, hogyan viseli a hirtelen magányt, az egyedüllétet (az egykor zajos házban), gyerekei nélkül, akiket jóval kevesebbet láthat ezentúl. Hogyan őrzi meg életkedvét, hogyan lehet még újra boldog? A válasz nem könnyű, bevallom még nem jöttem rá, csak tippeket kaptam. Ez a cikk ezekről a bizonyos "tippekről" javaslatokról szól, hátha akad az olvasók közt olyan, aki vagy ugyanebben a cipőben jár, vagy már túlesett egy hasonló eseten.

Nézzük sorban az eddig kapott, olvasott, látott illetve kitalált tippeket, javaslatokat a probléma "kezelésére", hozzátéve, hogy elsődlegesen továbbra is cél marad a gyerekekkel minél több időt eltölteni.

1.) -- Új kapcsolat. Az első amit hallani lehet ilyenkor: csajozz, ismerkedj, keress és találj egy boldogabb, új kapcsolatot. A javaslat előnye: a hirtelen magány elűzésére valóban jó lehet egy új kapcsolat és ha sikerül egy megfelelő társat találni, a hosszú távon is megoldja a válás okozta bajokat. Hátrányok: lelkileg nem biztos, hogy azonnal készen áll rá az ember és egyáltalán nem könnyű véghezvinni, mert vidéken élve nagyon nem könnyű 40 felett az ismerkedés. Egyáltalán hol és hogyan találhat egy 40 feletti pasas megfelelő új társat magának?

2.) -- Kalandok. Amíg az első pont nem valósul meg: keress könnyű kalandokat! Ezzel megint a lelki rész a probléma és újfent az, hogy nehezen kivitelezhető, hiszen egy 40 feletti pasas (like me) nem éppen a pikáns kalandok elsődleges célpontja. Főleg, ha egy közepes vidéki városban él, ahol minden téren jóval szerényebbek a lehetőségek.

3.) -- Hobbi. Amíg az első két dolog nem teljesül válassz időigényes hobbit, figyelmed elterelésére. Ez megoldható lehet, de aki korábban kevéssé foglalkozott az otthonról való eljárással, annak bizony ez sem egyszerű. Aki nem sportol (rendszeresen), nem horgászik, nem jár kocsmába, szórakozóhelyekre, nincs időigényes hobbija, nincs nagy baráti társasága, az mihez kezdjen. Ki lehet persze találni valamit, de mit? 

4.) -- Munka. Temetkezz a munkába! Igen, van, akinek olyan a melója, hogy több munkával többet kereshet, vagy saját cége van és abban kiélheti kreativitását. Ezek az emberek bele tudnak temetkezni a munkába, mely lekötheti őket és elterelheti figyelmüket a válásról és az utána következő magányról. De mi van akkor, ha nem ilyen a munkánk? 

5.) -- Barátok, szórakozás. Legyél barátaiddal, szórakozz rengeteget! Hát igen, a barátok fontosak. De van olyan, akinek nem sok akad, csak egy-két igazán közeli jóbarát, akiknek saját életük van nyilván. Nem mindig érnek rá, magányosan eljárni, pedig csak növeli az elhagyatottság érzését. Amellett költséges is nagyon a dolog, nem beszélve a járványról, mely nagyon nem kedvez az ilyesminek. 

6.) -- Teljes életmód-váltás. Akár ez is bejöhet, ha kivitelezhető. Új lakás, új szokások, új körülmények. Kirángathatja az embert az önsajnálatból egy merőben új élethelyzet, amit részben a válás alapból is biztosít. El kell költözz (többnyire a közös házat eladják), új környéken élsz, így új emberekkel találkozol, máshol vásárolsz stb. Ehhez jöhet még, hogy belekezdesz új szokásokba: ha eddig nem volt kutyád, most tartasz, ha eddig nem kocogtál, most kocogsz, ha eddig nem művészkedtél, blogoltál ... stb, most csinálod. 

7.) -- Extrém dolgok. Olyan tanács is akadt, mely a kifejezetten különleges élményekre fókuszált, mint világ-körüli utazás (aha. Miből), egy jó könyv megírása (ezen valóban lehet gondolkodni) vagy egyszerűen külföldön folytatni (gyerekek nélkül, soha).

Körülbelül ennyi. Ezeket hallottam eddig, de ha tudtok újakat, vagy van ezen a téren tapasztalatotok, akkor nagyon várom a hozzászólások közé! 

***

Az emberek természetesen változnak idővel, de akad olyan is, amikor ez a változás nehezen megmagyarázható és gyökeres különbséget eredményez párunk természetében (a korábbi és a 8-10 évvel későbbi jellemvonások viszonylatában). Van olyan, amikor házastársunk egyszer csak egy teljesen másik emberré válik, amikor feleségünknél azt érzékeljük, hogy ez már nem ugyanaz az nő, mint akit elvettünk. A kiváltó ok többféle lehet: például a gyerekszülés utáni 8-10 évben hirtelen felszaporodó tennivalók, gondok, megnövekedő háztartásbeli teendők, nagyobb terhelés (melyekkel nehezen birkózik meg minden nő) és amihez néhány esetben egy férjjel kialakult konfliktus is társulhat, mondjuk egy félreértés, egy megcsalási gyanú, anyagi vita, vagy egyéb viszály. Ilyenkor a nőben elindul egy változás, mely messzire viszi őt eredeti természetétől. 

Akiknél ez gyakran látható (az én esetemben: barátok, munkatársak, ismerősök) ott a feleség megkeseredett, igazságtalan, kicsinyes és rosszindulatú emberré válik. Felborul értékrendje: mindenért a férjét okolja, pitiáner vitákat provokál vele, szívtelen ember lesz. Sajnos személyes példám is pontosan ezt az eredményt hozta: már-már a gonoszságig fajult feleségem természete. Ma ott tart, hogy minden múltbéli kudarcáért engem tesz felelőssé (semmiért nem vállalja a felelősséget, szó szerint minden múltbeli tévedéséért én vagyok a hibás a szemében) és zéró toleranciával viszonyul hozzám. Ő persze felsőbbrendű, hibákat csakis én vétek. És persze nincs különbség az ügyek közt: éppen akkora cirkuszt csinál egy pici, apró dologból, mint a valóban fajsúlyos esetből.

Az ilyen nő pokollá teszi a másik életét, aki mindezt mégis eltűri három okból: egyrészt mert valamikor szerette (és még élénken emlékszik arra, hogy milyen volt felesége régen), másrészt mert ragaszkodik a családjához, imádja gyerekeit és velük akar élni, amíg csak lehet, harmadrészt pedig mert bizonyos kor felett (és bizonyos anyagi helyzet alatt) a válás után a magányos egyedüllét szokott következni, amiből nagyon nehéz kitörni (nem lehetetlen, de keveseknek szokott sikerülni). Ugyanezeket a veszteségeket és problémákat a feleség nem szokta érezni (előre), mert biztos lehet abban, hogy a gyerekei úgyis vele maradnak (a válásoknál szinte mindig a feleség kapja őket), aztán azért is mert egy alternatív valóságban él, melyben ő áldozatnak és elnyomott személynek érzi magát, aki megszabadulva házastársától, a szabadságot kapja majd (legalábbis ő ezt hiszi, holott ez persze nem igaz, hiszen ő is magára marad és neki sem lesz könnyű, de ezt képtelen előre látni), végül azért is nyugodt, mert nagy létszámú barátnő, rokon, ismerős, "jóakaró" veszi körül, akik mind befolyásolják és megerősítik abban, hogy ő látja jól a dolgokat és a férje az, aki maga a sátán (naná). Így férj és feleség másként tekint előre: a férj nagyon is jól látja, hogy milyen veszélyeket és nyomorúságos helyzeteket hozhat számára egy válás, míg a feleség azt hiszi: jobb élet várhat rá. Ez a furcsa, kettős helyzet pedig sajátos viszonyt eredményez: a nő egyre inkább uralkodóvá válik, hiszen érzi, hogy a másik a kezében van, így egyre igazságtalanabb és kicsinyesebb lesz vele; a férj pedig keservesen szenved, őrlődik és tűr. Sajnos a sajátomon kívül is rengeteg ilyen példa látható. 

Az ilyen helyzetek végkimenetele, lezárulása, megoldódása nagyon kiszámíthatatlan, de rendszerint 3 forgatókönyv fordulhat elő: 

• 1. A gyerekek felcseperedésével a nő változni tud, hiszen csökken leterheltsége (vagy legalábbis módosul) és eltelik annyi idő is vélt vagy valós sérelmétől, hogy kicsit "normálisabbá" válik; miközben a férj türelmet mutat irányába, így végül normalizálódik kapcsolatuk. /Ez a happy and verzió/
• 2. A nő nem változik, de a férj kihúzza mellette addig, hogy a gyerekek nagyok legyenek (legalább 16-17 felettiek) és így a válás a férj számára sokkal könnyebbé válik. A nagykamasz fiatalok már egyébként is "távolodnak" a szülőktől, így a válás ilyen korú gyerekeknél kisebb trauma. A tapasztalatok szerint az 5-13 közti gyerekeknél okozza a legnagyobb válságot a válás (gyerekben, szülőben egyaránt). /Ez a fél happy and változat/
• 3. A nő még gonoszabb és igazságtalanabb lesz idővel és vagy saját elhatározásból vagy mert összejön egy új pasassal elválik (amikor a gyerekek még csak alig 10 év körüliek), így a férj megsínyli az egészet (a gyerekek is). A feleség viszont belekóstolhat az általa annyira vágyott "szabadságba". /Radikális változat./

Az élet, (vagy aki hisz Istenben, annak a Mindenható) előbb - utóbb "megoldja" az ilyen válságos élethelyzeteket, csak persze nem mindegy, hogy hogyan zárul a krízis. És örök kérdés, hogy az ilyen igazságtalan szituációk, -- melyekben egy hisztérikus feleség, egy kicsinyes, rosszindulatú és megbocsátani képtelen, neurotikus házastárs tesz tönkre mindent -- hol, mikor és hogyan kompenzálódnak odafent? 

*** 

Nem vagyunk kevesen, de élünk, érzünk, sőt megvívjuk napi harcainkat mégpedig házasságban ám társtalanul egy sajátos magányban. EZ a társtalan házasság és a társ nélküli házasok "klubja". Isten hozott (vagy a Google kereső) Ha te is ide tartozol - hozzám hasonlóan férjként, de akár feleségként is - felismered majd mindazt amiről írni fogok.

A virtuális klub tagjai mind házasok, többnyire sok éve házastársi kapcsolatban élnek, boldogtalanok, magányosak, kevés örömöt kapnak az élettől, mégis kitartanak, remélnek és tűrnek. A legtöbben a válást fontolgatják közülük, ám ettől valami visszatartja őket: néhol a megszokás, másutt a közös múlt vagy a gyerekek, többeknél szimplán a pénz, a közös ház (mely eladhatatlan) és nagyon sokaknál a reménykedés (abban, hogy egyszer csak jobbra fordul még a házasságuk). 

Ezek vagyunk mi, a társtalanok. Hogy ki milyen úton jutott el ebbe a furcsa - de egyre népesebb - körbe, az változó. Vannak, akiknél eleve rossz döntés volt a házasság, mégis együtt maradtak, mert képtelenek külön-külön boldogulni. Aztán akadnak szép számmal olyanok is, akiknél jól indult minden és csak később jött az elhidegülés. Nos, ide tartozom én is. 

A magam sztorija csak annyi, hogy kapcsolatunk szerelemmel indult, amikor még alig voltunk 20 évesek, majd kerek 15 éven keresztül működött is minden. Aztán a gyerekek megérkezésével jöttek a bajok: feleségem megváltozott és a házasságunk lassan, évről évre elkezdett romlani. Mire betöltöttem a 40-et és elértük a 20 éve "együtt élés" jubileumát, zátonyra futottunk. Ahogyan erről előző posztomban írtam: feleségem egészen más ember lett, elhidegült tőlem és szexre sem hajlandó már. Ez van. Most azt mondhatom: kábé kiegyenlítődött, hogy nagyjából ugyanannyi örömet okozott nekem, mint amennyi fájdalmat. Adott 15 évnyi szenvedélyt (persze hullámvölgyekkel) és 7-8 évnyi hidegséget, amiből az utolsó 2 év hihetetlen magányt jelentett. 

A családos ember magánya a legkülönlegesebb magány. Nem törődnek veled, alig szólnak hozzád, nem vagy fontos, nem számítasz, csak élsz valaki mellett, aki idegen számodra. Elhidegültség, külön hálószoba, szexmentesség, távolságtartás. Ennek a "felállásnak" két változata ismert: az egyikben gyakoriak az egyre rondább veszekedések, a másikban állandósul egy hűvös távolságtartás. Az enyém az utóbbi változat. Persze azért van, amiben szerencsés vagyok: imádom a három gyerekünket és sokat lehetek velük. A munkám is olyan, hogy sok szabadidővel jár. Szeretem azt amivel pénzt keresek, így a munka plusz gyerekek együtt sokat kompenzálnak a rossz házasságommal szemben. De azért hiányzik a törődés, a kedveskedés, az érintés, a szenvedély és persze a szex is. Nyilván az utóbbit a férfiember megoldja időnként önmagával, de 1-2 év után már iszonyúan nehéz lemondani a hús-vér nők nyújtotta "örömökről", főleg ha valaki még "csak" a 40-es évei közepén jár. De ez az ára annak, hogy a házasságom megmarad és így a gyerekeimmel élhetek. Mondjuk nem kis ár ez, de ha valamiért hajlandó vagyok erre akkor azok a gyerekeim. 

És most ott tartok, hogy nőkről álmodozok, meg boldogságról és arról, hogy egyszer még a sír előtt csak valahogy boldog lehetek egy nővel. Hogy miként (és kivel), azt persze nem tudom. De azt igen, hogy a környezetemben sok olyan házasságot látok mint az enyém. Vajon hány nő és férfi élhet rossz házasságban, amiből képtelen kilépni? Ha a nagy ugrást nem tesszük meg (vagy halogatjuk), akkor egyet tehetünk: abban keresünk örömöt, ami még megmaradt számunkra. Hobbi, sportok, gyerekeink, munkánk és az önmegvalósítás. Az utóbbi lehet valami új dologba kezdés: festés, írás, valamilyen klub alapítása, blogolás. Akármi, csak valamiféle örömet okozzon, ha már otthon nem kapjuk meg, mert társ nélküli a házasságunk. És közben vagy azon dolgozun, hogy javuljon párunkkal a helyzet, vagy "nyitott szemmel" élünk hogy észrevegyük, ha feltűnik valaki, akivel még átélhető lehet a közös élet szebbik oldala.

De persze vannak, akik az ugrást választják, ők a bátor újrakezdők. Azok, akik tényleg kiszerettek már a párjukból és belül semmi nem köti már őket a másikhoz. Ők azok, akik még a gyerekeikkel való együttélésért sem hajlandóak bent maradni egy rossz házasságban. Ha már 40 felettiek, bizony nem egyszerű a helyzetük. Ha anyagilag rosszul állnak pláne. Ha meg kisvárosiak és 40 felettiek, rossz anyagi helyzetben, ...az a legrosszabb verzió. Ugyanis öt dolog biztosan nagyban befolyásolja a sikeres újrakezdést, vagyis egy új kapcsolat kialakulását egy válás után: 

• a külső
• az anyagi helyzet
• a nagyvárosi kontra kisvárosi lakhely
• az életkor
• a felfogás (gondolkodás)

És a fontossági sorrend is kábé ez. A külsőt nem kell magyarázni: igenis fontos, hiába tagadjuk. Az anyagi helyzet duplán lényeges, nem csak mert az új kapcsolat hajnalán "parti-képességünket" határozza meg (különösen férfitársaimnál), hanem mert alapból drága felkeresni a randihelyeket (mozi, disco, bulik, rendezvények ..  stb) és fenntartani a jó külsőt (ruhák, kiegészítők, kondi bérlet, nőknél smink, fodrász .. stb) A kisvárosi, falusi élet nagyon beszűkíti a lehetőségeket, az életkor meg a szóba jöhető "célcsoportot". Végül a felfogás, a bizakodó, optimista gondolkodás sok mindent pótolhat a fentiekből. Már ha adott.

Én még hezitálok, tűrök, remélek és társtalanságomat, magányomat a munkám és gyerekeim segítségével kompenzálom. Egyelőre ennyit tudok tenni sok más sorstársammal együtt. Záró gondolatként egy fontos üzenet: ha bent ragadunk egy rossz házasságban vagy fontogatjuk a kiugrást egyet ne feledjünk: megőrizni önmagunkat.

Ha a mai házasságokat vizsgáljuk, érdemes a legalább 10-15 éves, vagy annál is hosszabb ideje működő kapcsolatokat analizálnunk, mert ezekben alakul ki leginkább az együttélés sokszínű gazdagsága. A házasságoknak több fajtája is működni tud ugyanis: vannak az ideális kapcsolatok, melyek képesek sok-sok év után is szerelemre, szeretetre és kölcsönös megbecsülésre épülni. (Sajnos nem túl sok ilyen létezik.) Aztán vannak, a tiszteletre támaszkodó házasságok, melyekben a szenvedély ugyan már kihunyt, de erős kapocsként mégis megmaradt a felek közt a kölcsönös megbecsülés érzése. Léteznek még a gyerekek miatt megmaradó törvényes kapcsolatok is, ahol kizárólag az utódok az együtt-maradás okai. Végül vannak a függés-alapú házasságok, melyekben valamilyen kényszerítő erő, például az anyagi tényező, a ház-kérdés, vagy egzisztenciális, megélhetési probléma tartja egymás mellett a feleket. (Különválva nem tudnának boldogulni.)

Megvallom az enyém a hármas számú kategória, vagyis a gyerekek miatt fenntartott házasság. A viszony az egyik részről romlott meg először, amikor a feleség teljesen megváltozott, vagyis más ember lett belőle: egy megkeseredett, terheit nehezen viselő, folyton rosszkedvű és frigid személyiséggé változva. Nem bírta elfelejteni múltbéli sérelmeit (például azt, hogy a gyermekek születése után a férj a pénzkeresettel volt elfoglalva, keveset segítve neki) és nehezen tűrve, hogy szerinte sokkal több otthoni munkát kell végeznie, amit egyszerűen nem győz (takarítás, mosás, gyerekek hurcolása ... stb). A másik fél álláspontja szerint nem ilyen egyszerű az egész: a születés utáni hónapokban muszáj volt a férjnek pénzt keresnie, a házimunkában pedig igenis besegített, bár tény, hogy kevesebbet végzett belőle, mint a feleség. Ez igaz.

A kialakult helyzet - a folytonos viták - miatt volt az, amit a férj nehezen viselt el. Először a szerelem szűnt meg köztünk, aztán a szeretet végül már a tisztelet is, amikor a férj magára hagyottságában egy kolléganőjével kezdett meggondolatlan flörtöt (amit persze a feleség észrevett, mégpedig egy elcsípett elektronikus levélből). De a gyerekek kicsik még, így az együtt-maradás nem kérdéses egyelőre. Miattuk, csakis miattuk fent kell tartani a normális családi élet látszatát (amíg lehet). Nem sokáig már.

És a dolog úgy ahogy valóban "működik". Már két éve. Igaz, hogy nincs szex, nincs csók, nincs szerelmes érintés, a kedvesség köztünk zéró, meleg-baráti légkör pedig nulla, de a gyerekeiket mindketten imádják és miattuk eljátszák a családot. És innentől egyes szám elő személyben folytatom

A magam részéről csak addig tudom (és akarom) csinálni ezt, amíg középiskolások nem lesznek a gyerekek (addigra én is elérem az 50-et). Utána elviselik - legalábbis könnyebben - a szakadást és én is nyugodtabb szívvel lépek majd ki az egészből, tudva, hogy azért nem maradtam le teljesen a gyerekkorukról (a legszebb éveikről, kamaszkoruk kezdeteiről). Persze lehet, hogy ez hülyeség és jobb volna azonnal lépni, de nincs hozzá lelkierőm. Tudom, hogy máshol lakva felét sem adhatnánk meg egymásnak - én és a gyerekek-  abból, amit nyújtani tudunk. Nem volnának esti mesék - melyeket most mindig én olvasok fel nekik -, nem volnának közös reggelek, és az "apa ott van mindig" érzés. Három gyerekünk van (két fiú és a nővérük, egy kislány - mind 10 év alattiak) és én annyi időt vagyok velük, amennyit csak lehet. És egy ici-picit még reménykedek, mégpedig abban, hogy talán mégis változik a feleségem és újra az a szerethető, kedves nő lesz, mint aki addig volt. Számomra ő azért "érték", mert tanúja volt életemnek, fiatalságomnak, a sok-sok közös élménynek, a hajdani nagy-nagy szerelemnek, mely 20 éve még szabályosan lángolt köztünk. Engem a múlt köt hozzá (a gyerekek mellett) és a legfőbb értékmérő is a sok közös év (egy fél élet). Ezzel szemben számára a legfőbb értékmérő a jelenlegi segítségnyújtásom a házimunkában és a számára nagy szabadságot adó hozzáállásom. Egyik téren sem tudok neki megfelelni, bármit is teszek.

Feleségem valamiféle "vészhelyzeti üzemmódban" él, amire átkapcsolt a gyerekek születése után és amiből nem tud kiszállni. Csak a problémákat és bajokat látja, bennem pedig csak a rosszat, a hibákat veszi észre és azt, hogy miben korlátozom őt. (Valójában semmiben.)

Azért írom le sztorimat, mert a blog célja a "házas társas-játék" bemutatása (és szerintem példám elég gyakori lehet), másrészt pedig mert az esetleges hozzászólások révén megvitatható az egész. A fő kérdés talán az, hogy ebből a furcsa házasságból mennyit éreznek meg a gyerekek és ez hogyan hat rájuk? Mi a nagyobb baj: ha együtt marad a család, az apa kéznél van, de nincs a szülők közt harmónia (mondjuk sok veszekedés sem - erre vigyázunk), vagy az, ha külön válik a pár és a gyerekek egy új, működő házasságba kerülhetnek, ahol bár nem a vér-szerinti apjukkal élnek, de legalább olyasvalakivel, akit anyjuk szeret. 

A másik dilemma: feláldozhatja e saját örömeit az ember azért, hogy a gyerekei közelében lehessen? Lemondhat e a szexről, szenvedélyről, vonzalomról, a szerető - boldog kapcsolatról, a kedveskedésekről valaki azért, hogy cserébe a saját gyerekeivel tölthesse a mindennapjait. Nyilván mindenki más választ ad ezekre a kérdésekre. Valószínűleg sokan úgy vélik: a kettő egyszerre is lehetséges, vagyis elválni, másik partnerrel boldog párkapcsolatot kialakítani, MIKÖZBEN a gyerekek közelében maradhatunk és sok időt tölthetünk velük is. Én ebben nem nagyon tudok hinni. Vagyis inkább választom a gyerekeim mellett maradást egy rossz házasságban, ahol a feleségem érezhetően gyűlöl és semmire sem becsül (és véletlenül sem ér hozzám), mint egy bizonytalan jövőt, melyben TALÁN akadna számomra egy szerető nő, de a gyerekeimet biztosan sokkal kevesebbet látnám. 

A vázolt dilemma biztosan sokakat érint. Egyeseknél a nők, másoknál a hozzám hasonló apukák kerülnek ilyen szituba, nem tudom hányan. Ha megoszthatjuk egymással gondjainkat, talán kicsivel könnyebb lesz a teher. Talán. Amiből biztosan kevés van, az az idő, de talán az én esetemben nekem dolgozik.