Amikor házasságunkban minden nap egy alku a gyerekekért

2017. április 30. - Házas társas

Ha a mai házasságokat vizsgáljuk, érdemes a legalább 10-15 éves, vagy annál is hosszabb ideje működő kapcsolatokat analizálnunk, mert ezekben alakul ki leginkább az együttélés sokszínű gazdagsága. A házasságoknak több fajtája is működni tud ugyanis: vannak az ideális kapcsolatok, melyek képesek sok-sok év után is szerelemre, szeretetre és kölcsönös megbecsülésre épülni. (Sajnos nem túl sok ilyen létezik.) Aztán vannak, a tiszteletre támaszkodó házasságok, melyekben a szenvedély ugyan már kihunyt, de erős kapocsként mégis megmaradt a felek közt a kölcsönös megbecsülés érzése. Léteznek még a gyerekek miatt megmaradó törvényes kapcsolatok is, ahol kizárólag az utódok az együtt-maradás okai. Végül vannak a függés-alapú házasságok, melyekben valamilyen kényszerítő erő, például az anyagi tényező, a ház-kérdés, vagy egzisztenciális, megélhetési probléma tartja egymás mellett a feleket. (Különválva nem tudnának boldogulni.)

Megvallom az enyém a hármas számú kategória, vagyis a gyerekek miatt fenntartott házasság. A viszony az egyik részről romlott meg először, amikor a feleség teljesen megváltozott, vagyis más ember lett belőle: egy megkeseredett, terheit nehezen viselő, folyton rosszkedvű és frigid személyiséggé változva. Nem bírta elfelejteni múltbéli sérelmeit (például azt, hogy a gyermekek születése után a férj a pénzkeresettel volt elfoglalva, keveset segítve neki) és nehezen tűrve, hogy szerinte sokkal több otthoni munkát kell végeznie, amit egyszerűen nem győz (takarítás, mosás, gyerekek hurcolása ... stb). A másik fél álláspontja szerint nem ilyen egyszerű az egész: a születés utáni hónapokban muszáj volt a férjnek pénzt keresnie, a házimunkában pedig igenis besegített, bár tény, hogy kevesebbet végzett belőle, mint a feleség. Ez igaz.

A kialakult helyzet - a folytonos viták - miatt volt az, amit a férj nehezen viselt el. Először a szerelem szűnt meg köztünk, aztán a szeretet végül már a tisztelet is. De a gyerekek kicsik még, így az együtt maradás nem kérdéses. Miattuk, csakis miattuk fent kell tartani a normális családi élet látszatát.

És a dolog úgy ahogy valóban "működik". Már két éve. Igaz, hogy nincs szex, nincs csók, nincs szerelmes érintés, a kedvesség köztünk zéró, meleg-baráti légkör pedig nulla, de a gyerekeiket mindketten imádják és miattuk eljátszák a családot. És innentől egyes szám elő személyben folytatom

A magam részéről csak addig tudom (és akarom) csinálni ezt, amíg középiskolások nem lesznek a gyerekek (addigra én is elérem az 50-et). Utána elviselik - legalábbis könnyebben - a szakadást és én is nyugodtabb szívvel lépek majd ki az egészből, tudva, hogy azért nem maradtam le teljesen a gyerekkorukról (a legszebb éveikről, kamaszkoruk kezdeteiről). Persze lehet, hogy ez hülyeség és jobb volna azonnal lépni, de nincs hozzá lelkierőm. Tudom, hogy máshol lakva felét sem adhatnánk meg egymásnak - én és a gyerekek-  abból, amit nyújtani tudunk. Nem volnának esti mesék - melyeket most mindig én olvasok fel nekik -, nem volnának közös reggelek, és az "apa ott van mindig" érzés. Három gyerekünk van (két fiú és a nővérük, egy kislány - mind 10 év alattiak) és én annyi időt vagyok velük, amennyit csak lehet. És egy ici-picit még reménykedek, mégpedig abban, hogy talán mégis változik a feleségem és újra az a szerethető, kedves nő lesz, mint aki addig volt. Számomra ő azért "érték", mert tanúja volt életemnek, fiatalságomnak, a sok-sok közös élménynek, a hajdani nagy-nagy szerelemnek, mely 20 éve még szabályosan lángolt köztünk. Engem a múlt köt hozzá (a gyerekek mellett) és a legfőbb értékmérő is a sok közös év (egy fél élet). Ezzel szemben számára a legfőbb értékmérő a jelenlegi segítségnyújtásom a házimunkában és a számára nagy szabadságot adó hozzáállásom. Egyik téren sem tudok neki megfelelni, bármit is teszek.

Feleségem valamiféle "vészhelyzeti üzemmódban" él, amire átkapcsolt a gyerekek születése után és amiből nem tud kiszállni. Csak a problémákat és bajokat látja, bennem pedig csak a rosszat, a hibákat veszi észre és azt, hogy miben korlátozom őt. (Valójában semmiben.)

Azért írom le sztorimat, mert a blog célja a "házas társas-játék" bemutatása (és szerintem példám elég gyakori lehet), másrészt pedig mert az esetleges hozzászólások révén megvitatható az egész. A fő kérdés talán az, hogy ebből a furcsa házasságból mennyit éreznek meg a gyerekek és ez hogyan hat rájuk? Mi a nagyobb baj: ha együtt marad a család, az apa kéznél van, de nincs a szülők közt harmónia (mondjuk sok veszekedés sem - erre vigyázunk), vagy az, ha külön válik a pár és a gyerekek egy új, működő házasságba kerülhetnek, ahol bár nem a vér-szerinti apjukkal élnek, de legalább olyasvalakivel, akit anyjuk szeret. 

A másik dilemma: feláldozhatja e saját örömeit az ember azért, hogy a gyerekei közelében lehessen? Lemondhat e a szexről, szenvedélyről, vonzalomról, a szerető - boldog kapcsolatról, a kedveskedésekről valaki azért, hogy cserébe a saját gyerekeivel tölthesse a mindennapjait. Nyilván mindenki más választ ad ezekre a kérdésekre. Valószínűleg sokan úgy vélik: a kettő egyszerre is lehetséges, vagyis elválni, másik partnerrel boldog párkapcsolatot kialakítani, MIKÖZBEN a gyerekek közelében maradhatunk és sok időt tölthetünk velük is. Én ebben nem nagyon tudok hinni. Vagyis inkább választom a gyerekeim mellett maradást egy rossz házasságban, ahol a feleségem érezhetően gyűlöl és semmire sem becsül (és véletlenül sem ér hozzám), mint egy bizonytalan jövőt, melyben TALÁN akadna számomra egy szerető nő, de a gyerekeimet biztosan sokkal kevesebbet látnám. 

A vázolt dilemma biztosan sokakat érint. Egyeseknél a nők, másoknál a hozzám hasonló apukák kerülnek ilyen szituba, nem tudom hányan. Ha megoszthatjuk egymással gondjainkat, talán kicsivel könnyebb lesz a teher. Talán. Amiből biztosan kevés van, az az idő, de talán az én esetemben nekem dolgozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://hazastarsas.blog.hu/api/trackback/id/tr7612468337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

az övezet gázai 2017.05.01. 09:57:50

Basszus, ugyanaz a csónak. Tíz év után bökte ki az asszony (rengeteg korábbi tagadás után - mi közöm hozzá, hogy baj van, ugye?), hogy már nem szeret ÚGY. Apaként igen. Kösz.
Ki akar törni, én pedig forróbban szeretem, mint valaha. Harcolok érte, de hiába.
A kimondott szakítástól az tatja vissza, hogy tudja, teljesen összeomlanék, és nem akar elválasztani a gyerekektől sem.
Most a határán vagyunk annak, hogy próbaképp menjünk külön egy időre (külön, nem félre), mert én nem viselem el, hogy imádom, és semmit, de semmit nem kapok vissza, ő pedig az egész lényemre nagy betűkkel felírt fájdalmat nem bírja elviselni. Hogy kérek, és nem tud adni.
Amikor elhatároztam, hogy jó, megyek, tudatosult bennem minden fájdalom. Ugyanazok, amiket fent olvastam; már attól elbőgöm magam, hogy arra gondolok, hogy nem hallom minden nap: "apuka öltöztessen!", "apuka, csúzdázni akarunk rajtad". Vagy csak egy puszi tőlük, egy odabújás, hogy értük megyek az oviba, hazafelé diót szedünk...
Azt mondta, akkor elmegy ő. Még tisztel és valamilyen módon szeret. Nem akarom ezt is feláldozni, de sajnos se nélküle, se a gyerekek nélkül nem akarok élni. Ő meg velem nem tud így, hogy ekkora érzelmi különbség van közöttünk.
A szerzőnek (és az átlag ilyen helyzetben lévőknek) annyival jobb, hogy valószínűleg közel sem éreznek a párjuk iránt olyan szerelmet, mint én.
Most úgy érzem, ha el kell mennem, akkor nagyon elmegyek. Messzire. Ellentmondásnak tűnik? Az. Nincs megoldás. Itthon belehalok, máshol belehalok.

FlybyWire 2017.05.01. 10:16:13

Hol az a nagy legenda, hogy a férfi beleszeret valaki másba, és lelép? Mindenhol azt látni, hogy a nő törli az érzelmeiből a teljes korábbi közös életét, és gyűlölni kezdi a férfit. MINDENHOL. Sajnos nálunk is alakul, de azért még küzdök, mint malac a jégen. A 4 éves Kisfiam velem nőtt fel, én altatom, furdetem, mesélek neki, mióta megvan. Nélküle sehova, soha!

Van egyáltalán a nőknek lelke, most komolyan? Néha nyomát sem érezni...

BlueMarlin 2017.05.01. 10:35:09

Mintha én írtam volna a bejegyzést 7 évvel ezelőtt, 2010-ben. Akkor hoztam egy döntést, hogy maradok, leírom mi vár rád!

13 éve voltunk házasok, a gyerekek 12 és 9 évesek. A házasság már évek óta nem működött, szeretet, tisztelet, intimitás teljes hiánya mindkét fél részéről. Ennek rengeteg oka volt, nem akarom itt leírni, és igen, én is hibás voltam...... Egy idő után már csak az ATM machine szerepre korlátozódott a fontosságom, eltartottam, de ezért semmilyen megbecsülést, szeretetet nem kaptam tőle. Értékelésben kb a seprű és felmosórongy között voltam félúton. Törvényszerűen megjelennek majd a szeretők, a kurvázások. A testi és lelki félrelépések. Mégis maradtam, mert nem akartam elveszteni a gyerekekkel a kapcsolatot. Mostanra már nagyok és megvan a saját életük, így tőlük is elkezdődött egy kis mértékű távolodás, de ez normális. Tavaly aztán elváltunk. Hát kérlek, még mindig kurva szar, hogy tudod, nem veled kelnek, nem neked mesélnek abban a napi pár percben, amíg még kommunikálnak a szülőkkel. Sőt mióta az exem 2 hónap után odavett egy iszonyat gustustalan pasit, vele ebédelnek hétvégén, esténként meg vacsoráznak. A belem kifordul a tudattól, hogy beült valaki a helyemre az életükbe :) De hát ez van. Gyakran gondolok rá, hogy egy igazi TÁRS-ra kellett volna váltani, de aztán mindig előjönnek a csodálatos emlékek a gyerekekkel, azokért megérte elviselni..... DE ez nem a főpróba, csak egy életed/életünk van, erre azért gondolj.......

Megjelent egy fotó a sarka katáról, amin a gyerekekkel és az új pasival vannak vmi vidámparkban és a pasi fogja az egyik gyerek kezét. Nem sztem a Hajdút (se), de ott abban a pillanatban egyrészt nagyon sajnáltam, másrészt megerősített, hogy jó döntés volt részemről a maradás..... Az ő helyében órákig bőgtem volna a kép láttán.....

A válásokat mindig mindenki a nők szemszögéből értékeli/elemzi, de beszéljünk már a lelkileg szenvedő, este a párnán síró, gyerekeitől elszakított, megnyomorított férfiakról is. Attól, hogy nem panaszkodnak fűnek fának, a négy fal között még szenvednek rendesen......

Most vagyok 48, baromi nehéz ilyenkor már a párkeresés, erre is gondolj...... Itt az én tapasztalatom az utóbbi egy évből, milyen csajokkal fogsz összejönni:
18-23 shopping, celebek, divat, külsőségek a fontosak, a pénzre mennek, kevés a közös téma, fadarabok az ágyban, nincs vonzalom, miért is lenne egy apja korabelivel
24-29 vannak közöttük értelmesek, de csak a pénzre mennek :), pumpolnak, ahol tudnak, kevés, aki jó az ágyban
30-39 gyerek nélkül, pénz nem annyira fontos, ha van egzisztenciája, de azért nézik........ gyerekei apját keresik ezerrel!!!!, általában jók az ágyban, de nem mind, itt kéne keresgélni, de ha nem akarsz gyereket már (mint pl én), akkor óvatosan....
30-39 gyerekkel, pénz szinte nem számít, mind jó az ágyban, nincs idejük semmire, el vannak havazva folyamatosan a gyerek(ek), háztartás, karrier aranyháromszögben, és én pl nem akarok beülni egy másik pasi helyére!!!
40+ gyerek nélkül, általában defektes, randa, önértékelési zavarokkal, mindegy csak pasi legyen
40+ gyerekkel, leharcoltak, túl egy (pár) váláson, mindegy csak pasi legyen
Elég kicsi tehát az esély egy normális társat találni, de azért próbálkozni kell :)))
Good luck neked is!

balucs 2017.05.01. 10:35:18

Jó kérdések és történet, köszi, hogy megírtad.

Én az elvek embere vagyok. Minden áron a házasság pártján állok. Hiszek abban, hogy törekedni kell a jóra és nem feladni.

Természetesen nem tökéletes a házasságom, néha már-már mi is a hármas kategóriában vagyunk, sőt a feleségem szerint gyakran (szinte mindig). Nekem 4 gyerekem van, mind 10 év alatti, ezeken a kérdéseken már mindketten agyalunk évek óta.

Ő gyakran a válás mellett lenne, én teljesen rossz döntésnek tartom, szerintem mindent meg lehet javítani, a házasság meg örökké szól. Szerintem dolgozni kell a kapcsolatunkon, ezt javaslom nektek is. Mi 10 éve vagyunk házasok, és jóban-rosszbant fogadtunk, nem csak a jóban.
Szerintem a gyerekek szempontja is a házasság mellett áll, illetve azon hogy dolgozzunk rajta.
Fontos, amiket leírtál, nálunk is nagyon hasonlóan történt/ik.

A második kérdésedre is válaszoltam a fentiekkel, hiszek benne, hogy akár milyen szar is a helyzet, akár 10 évekig is... van pozitív irány, minden nap újra lehet kezdeni, fel lehet állni.

Ne adjátok fel! Ha az egyik fél úgy érzi, a másik kevesebbet ad bele a kapcsolatba, akkor a másiknak le kell hajtania a fejét és melózni a másikért és a családjáért.
Azt aratjuk, amit vetünk, szerintem.

ez_a_nev_jelenik_meg 2017.05.01. 10:45:27

Nekem lassan ket eve jelentette be a felesegem, hogy elvalunk, kb ket eve nem szeret, nem birja tovabb. Korulbelul hasonloan eltem meg a kapcsolatunkat, mint a posztolo.

Irgalmatlan sokat olvastam a temaban es vicces modon ez a ket ev folyamatosan elokerul, sokkoloan sokszor kerult elo a valasi szandek bejelentesekor ez az ido. A maradas es belenyugvas azert nem segit, mert biztos vagyok benne, hogy amint lehetosege lesz a feleseg lepni fog.

Termeszetesen osszetortem de osszessegeben egy rendkivul felszabadito esemeny volt. Vegre sikerult kilepni abbol a zsakutcabol, amikor mindenki a maga fajdalmaval volt elfoglalva, ugy erezte mindent megtett, kozben a masik semmit. Nagyon mely onvizsgalatot tartottam, olvastam mindenfele tanacsadokonyvet, noi magazint (!) es blogot es vegre rajottem, hogy mennyi mindent csinaltam en rohadt pocsekul, mit erezhetett o bizonyos szitukban, miert ereztem en magam ugy ahogy (ez is egy erdekes terulet) es miert lett minden csak rosszabb es rosszabb.

A nagy felismeres szamomra az volt, hogy minden bizonnyal barmelyikunk megmenthette volna a hazassagunkat, ha tenyleg megprobaljuk. Van egy nagyon dilettans film es egy legalabb ennyire dilettans konyv - fireproof, tuzbiztos hazassag - amit erdemes megnezni es olvasni. A lenyeg belole, hogy az egyik felnek felre kell tennie a sajat felelmeit, idegbajat, sertettseget es teljes odaadassal arra koncentralni, hogy szeresse a masikat. Ket fontos pont: a) nem a szemelyiseget es a sajat igenyeket kell felretenni, csak egyszeruen rahangolni ezeket a kozos nevezore, b) nem szolgalni kell, hanem szeretni. Szerintem sokan ott rontjak el, hogy lemennek kutyaba vagy nem tudjak teljesen felretenni a sajat gondjaikat. Pl veszek egy viragot es elviszem vacsorazni es elvarom, hogy masnap mar egy rossz szava se legyen. Aztan masnap megint nyafog valami miatt. En mindent megtettem o meg nem valtozik.

Ilyen ponton szerintem csak ugy lehet forditani, ha az ember tenyleg oszinten udvarol es erdeklodik, meghallgatja a masikat es jonehany het utan remelhetoleg jon a valtozas.

Mi a felesegemmel mindig sokkot kaptunk, hogy milyen jol elvagyunk, amikor total kiszakadunk a kornyezetunkbol, pl egy kozos utazas a gyerekek nelkul vagy valami program kettesben. Aztan masnap ment a pokol tovabb. O maga mondta, hogy volt olyan, hogy tudatosan valtoztatott a viselkedesen, szeretetteljesebb lett es azonnal eszrevette, hogy en is mas vagyok. Csak nem volt kitarto. En meg soha nem probaltam meg, mert ugy voltam vele, hogy tudom, hogy jo paros vagyunk, de most sok a stressz, gyerek, munka, koltozes, hat ezt most osszeszoritott foggal ki kell birni, aztan utana minden szupi lesz. Hiszen amikor idot szanunk egymasra akkor tok jo. Szoval majd nehany ev mulva amikor lesz erre gyakrabban idonk akkor majd minden jo lesz. Addig meg ez van.

Hat a nagy budos francot. Egy ferfi is irgalmatlanul megsinyli, ha nem erzi magat szeretve, egy nonel ez sokszoros teher, nem lehet a vegtelensegig birni. Senkinek nem kellene semeddig sem ezt elturnie. Az a baj, hogy olyan nehez errol kommunikalni. A no azt mondja nem szeretsz, a pasi erre, dehogynem, ezt meg azt meg miegymast megteszek, dolgozom, bevasarolok, mi ez ha nem szeretet? A no erre erzi, hogy nem erti meg a pasi, tovabbra is szeretetlenul erzi magat, plusz meg nem ertve. A ferfi mibol erzi, hogy szeretik? Sokkolo, de abbol, hogy tisztelik, hogy azt mondja a feleseg, hogy wow, te aztan mindent megteszel a csaladodert, te aztan kemenyen dolgozol, ugy tudsz csavarozni mint egy felisten. Viszont a feleseg rohadtul nem lesz halas ezekert, ha az orra van tolva, hogy nesze basszus ez a szeretetem. Es korulbelul ezt a sztorit enekli meg minden tanacsado es blog.

En hogy szerettem a felesegemet amikor meg boldogok voltunk? Kis levelek, figyelmessegek, programok, masszazs, seta, odafigyeles. Aztan ez kiveszett, de azt varom, hogy o ugyanugy szeressen, sot meg jobban, hiszen olyan rohadt kemenyen dolgozom erte es a csaladomert, hogy meg arra sincs idom, hogy meghallgassam milyen volt a napja. Megvaltoztam, nem ugy viselkedem mint akkor amikor kuzdottem erte. Persze az aldozat en vagyok, mert hat... mindig az az aldozat aki elmeseli a tortenetet.

Szoval arra jutottam, hogy nagyon sok mindenben hibazott a felesegem is, de engem semmi nem ment fel a sajat hibaim alol. Es a legnagyobb hibam az volt, hogy nem szerettem ugy, hogy azt o is erezze, hanem ugy, ahogy en a legjobbnak lattam. Totalis onzoseg. Ferfiak, szeressetek a felesegetek az utolso pillanatban is ugy mint az elsoben es ugyanolyan boldogok lehettek, mint annak idejen. A majd akkor en ha majd o is meg csak annyit jelent, hogy rohadtul onzo vagy es ezen semmi nem segit. Es ha mar ilyen onzo vagy tedd meg magadert, mert te is egy jo hazassagban akarsz elni, az a legjobb neked. Mi az alternativa? Csalad szetmegy, jon a kovetkezo es indul az egesz az elejerol es talan igen talan nem ugyanigy er veget.

UFF

Vacskamati69 2017.05.01. 10:52:28

Én (ráadásul nőként) azt látom, hogy 10 házasságból (ahol gyerek is van) 9-ben a nők 180 fokot fordulnak.. Szülés után üzemmódot váltanak, aminek az az eredménye, hogy a pasi parkolópályára kerül, max tényleg a pénze kell, de azért lehessen csesztetni, mint NEM tesz meg. Aztán átmennek mártírba, majd házisárkányba, aztán 30+ évesen rájönnek, hogy basszus, rohan az idő, addig kell még bulizni, amíg nem látszanak sötétben a szarkalábak, nameg az örökös frázi: "Nekem ez JÁR"..., és elkezdenek pasizni, apa háta mögött. Nem viccelek: a környezetemben minimum 10 olyan családot tudok felmutatni, ahol anya kettyintett félre, majd lépett le,a gyereket persze apára hagyva, mert fura módon a leírtak ellenére az apákban még mindig volt annyi szeretet és felelősségérzet, hogy a gyereket nem adták. Persze a pénzük továbbra is kellett volna, és nem túlzok: utána egyik csaj sem talált magának soha többet normális pasit.. Meg is érdemlik.... Ja és persze a férfiak a szemetek.. :D Jah.. :)

szepi79 2017.05.01. 10:53:49

előre bocsájtom, hogy se feleségem, se gyerekem nincsen, szóval ha emiatt "akkor meg mi a faszomnak pofázol bele" kategóriába esek, akkor így jártam. viszont a pszichológiához értek valamelyest.

első körben az szúrt szemet az írásodban, hogy a probléma kialakulását E/3-ban írtad le. mintha te nem is lettél volna ott, maximum megfigyelőként.

"A viszony az egyik részről romlott meg először, amikor a feleség teljesen megváltozott"

minden kapcsolat két félen múlik. olyan nincs, hogy csak az egyik a hibás. (oké, extrém esetekben van, de a tietek nem az.) biztos vagyok benne, hogy ez a megromlás nem keddről szerdára történt meg, hanem szépen fokozatosan, amit te vagy nem vettél észre magadtól, vagy még mondta is a feleséged, de te meg nem érzékelted a probléma súlyosságát.

"És egy ici-picit még reménykedek, mégpedig abban, hogy talán mégis változik a feleségem és újra az a szerethető, kedves nő lesz, mint aki addig volt."

ahogy egy korábbi miniszterelnökünk mondta egy igen híres beszédében: "lófaszt, mama!" ez nem így működik. inkább a másik irányba fog változni. önmagától egy kapcsolat sem lesz jobb, azért tenni is kell. aktívan. ha a másikban nincs hajlandóság, akkor neked lépni, ami nyilván sokkal nehezebb, mintha ő is meg akarná javítani a dolgokat, de ha nem akarsz vasárnapi apuka lenni, akkor nincs más választásod. javaslom, hogy menjetek el párterápiára.

az meg szerintem is hülyeség, hogy addig vársz a válással, amíg nagyok nem lesznek a gyerekek. kisgyerekek apjaként te is pontosan tudod, hogy a kölkök olyan dolgokat is megéreznek, hogy beszarsz. a másik fele a dolognak, hogy amit tőled / tőletek látnak most, az lesz az alap nekik is, amikor maguknak választanak párt. azt akarod, hogy nekik is olyan kapcsolatuk legyen, mint amilyen neked van most az anyjukkal?

száz szónak is egy a vége: a legrosszabb, amit tehetsz, ha nem csinálsz semmit, és várod, hogy a dolgok majd "maguktól jobbra fordulnak", vagy legalább azt, hogy "csak nem lesz ez olyan rossz."

2017.05.01. 10:55:47

A gyerek igy is belenyomorodik, a szeretetlen legkor megoli ot is. Bocs, szenvedo fel voltam a szuleim megromlott hazassagaban. Azt kivantam barcsak valnanak el es hagyjuk a jeghideg esteket, latszat unnepeket, kirakat vendegsegeket. A mai napig mergezi az eletemet.

zuu69 2017.05.01. 11:03:53

Én is évekig fordítva ültem a lovon. Pontosan ugyanezt mantráztam, hogy a gyerekeim miatt inkább maradok. Utólag már azt mondom, a gyerekek miatt volt érdemes különválnunk.
Hogy pontosan érthető legyen: ha mindketten kimondjátok hogy már nem működik, de megvan még kettőtök közt a kellő tiszetelet, és nincs még "harmadik", akkor a válás és a későbbi különélés során MINDENT alárendeltek a gyerekeitek érdekeinek.
Nagyon fontos (!): nem hallgattok senkire, sem jóakaró barátokra, sem szülőkre, kizárólag a ti játékszabályaitok szerint éljetek.
Mindez persze kizárólag addig, amíg nincsenek óriási sebek a lelketekben,
nincs gyűlölet, lebukott szerető stb, tehát mindketten emlékeztek még a boldog békeidőkre.
Az első 1-2 év kegyetlenül nehéz lesz, sokkal embertpróbálóbb mint összetartani egy romokon álló házasságot, utána viszont érzelmileg megerősödve jöhet ki mindenki belőle.

kutyáslány 2017.05.01. 11:09:24

@ez_a_nev_jelenik_meg: legbolcsebb komment. Nokent ugyanigy eltem meg es gondolom. Nagy kar, ha egy hazassag halotti porain tanulja meg az ember.

Tejeskv 2017.05.01. 11:12:23

Hogy legyen egy példa a másik oldalról is:
Egyrészt a saját gyerekkori tapasztalat, hogy hiába csinálsz úgy mintha minden rendben lenne, a gyerekek pontosan érzik, ha a kapcsolat nincs rendben. Átvesznek minden rezdülést, rejtett feszültséget, akkor is ha nincsenek hangos viták. Én talán 13 voltam, amikor először kérdeztem, hogy mi a francért nem válnak már el, mert ez nagyon gáz. 19 évesen gyakorlatilag menekültem otthonról, mert nem bírtam elviselni a hideget, ami otthon volt.

Másrészt 23 év kapcsolat után látja az ember, hogy hol kellett volna más döntést hozni, mit kellett volna másképp csinálni. Igazad van abban, hogy könnyen belecsúszik egy nő kizárólag az ANYA szerepbe. Ugyanakkor ebből ki lehet őt billenteni, ha ebben segítséget kap. Nehéz átélni a csábító nő karaktert, ha az egész napod a pelenkák, etetés, mondókák és játszótér körül zajlik. Én nem kaptam segítséget, és gyanítom a Te párod sem kaphatott sokat. Mert a férfi dolgozik, pénzt keres és túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy még erre is időt szánjon. Ennek persze az lett a vége, hogy én csúsztam lefele az önértékelésben, ezáltal frusztrált és ideges voltam... Mindezt úgy, hogy az otthoni szex hiánya ráadásul csak nálam merült fel problémaként. Sokszor, sokféle megoldást, taktikát, praktikát (üzenetek, fotók, videók, ruhák, pózok... minden) bevetettem, de hosszabb távon semmi sem használt. Ezek után jöttek a kérdések: nem kíván, van valakije, mi a gond, min tudok változtatni... de semmi értékelhető válasz! Na ezzel nem lehet mit kezdeni...
Engem a hastánc rakott össze lelkileg, nőileg :) Minden nőnek ki kellene próbálnia, a feleségednek is. Segít visszatalálni ahhoz, hogy legyünk újra nők, és ne csak anyák :)
Mi azóta is együtt vagyunk, de míg én újra teljes fényemben ragyogok, ő néha csak értetlenül pislog, hogy vajon mi történik. És igen, így hogy visszataláltam magamhoz, hosszú évek után eljutottam oda, hogy nem könyörgök többet szexért :) Viszont nyitottan állok ahhoz, ha valaki számomra minden szempontból megfelelő partnernek bizonyul...
Szóval, a lényeg, segíts neki visszatalálni. Randik, vacsorák, wellness hétvége, gyerekek a rokonoknál, nagyszülőknél, sok közös élmény, nem mint anya-apa, hanem, mint nő-férfi. Sok-sok minőségi együtt töltött idő, nekem legalábbis ennyi elég lett volna...
Ja és még a végére, még véletlen sem a pénz miatt vagyunk együtt, soha nem érdekelt. Nem is a gyerekeink miatt, valahol még él a remény, hogy egyszer valahogy minden helyre áll, mert a szeretet a történtek ellenére még nem veszett el..
Jaj, de hosszú lett...

sunabajnok 2017.05.01. 11:13:32

Ej, ej... Attól tartok amit női szemmel és a feleséged életmódjával korábban tökéletesen azonosulóként írni fogok, nem fog tetszeni.
Férjhez mentem, boldog voltam. Mindig a tenyerén hordott...
Jött az első csemete, majd a másik. Ott voltam a kicsivel meg a picivel. Egyszerre minden a nyakamba szakadt. Háztartás, főzés. Mindezt kialvatlanul, mert ugye 24 órás műszak az anyaság. Toprongyos lettem. Hogy miért? Tusolás 2 perc alatt, vásárolni magamra babakocsival egyedül esélytelen. Egy fodrászhoz beülni pláne. Szép lassan antiszociálissá váltam, teher volt a barátok telefonhívása is. Ebbe szépen bele is sokallt a férjem. Elhagyott... Fizetni persze nem akart, mert én tehettem a házasságunk tönkremenetelében, így még dolgozni is el kellett mennem úgy, hogy állandó éjszakás munkát kerestem, mert a dolgozó nagyszülők csak éjjel értek rá. Egyik gyerek se volt még ovis, szóval kibaszott hosszúak voltak a napok...
Megjelentek a régi barátok...... egy nap alatt rendbe szedtek, és elvittek bulizni. Egy egy éjszakás kaland keretében megismerkedtem a párommal.... Azóta is, lassan 12 éve mellettem áll. A tenyerén hordoz... Sokat dolgozunk, a helyes apapótló hozzáállásával le tudtam végre diplomázni, majd csere, és ő is. Most tervezzük a közös babát. Félek tőle, de előre megbeszéltük, hogy konyhafelújítás, mert kapok egy mosogatógépet, így nem kell majd kenguruban szoptatva mosogatnom. Hetente egyszer jönni fog egy takarító, aki engem fog tehermentesíteni, hogy ne fulladjak bele megint mindenbe. És bébiszittert is alkalmazunk heti legalább két napra. Egy nap csak kettesben, egy pedig csak magamra.
Szerintem mielőtt válásra adod a fejed és a vagyonodat félted, küld el a feleséged otthonról határozatlan időre pihenni, és vedd át a napi teendőit. Hogy észrevedd milyen teljesen elszigetelődni a korábbi megszokott életedtől, és nem tudni mikor lesz ennek már vége..... Aztán amikor a vagyonodat fogod számolgatni, gondolj bele abba, hogy milyen rohadt nagy segítség lenne, ha lenne egy segítő, aki néha levesz a válladról bizonyos terheket.

az övezet gázai 2017.05.01. 11:22:34

@FlybyWire: Ez nyilván - legalábbis részben- csak látszat, de ugyanezt kérdeztem magamtól és mástól én is. Ugyanezt érzem. Manapság rengeteg nőre "jön rá a hoppáré", rájönnek, hogy mást akarnak, újat, élni akarnak.

Raptor1 2017.05.01. 11:23:14

Szerintem sokan magukra ismertek ebben az írásban. Nem éri meg ezért boldogtalan férfiként, férj ként élni. A gyerekek értik,érzik, tudják mi a helyzet és ösztönösen ők akarják megadni a hiányzó szeretetet. Válni? Azt nagyon elő kell készíteni! Minden oldalról, ha a gyerekeket akarja az ember ha pedig a saját maga teremtett vagyont sem szeretné mind az asszonynak adni akkor is. Elköltözni gyerek nélkül nem szabad mert akkor vége a dalnak! 99% ban az anya kapja meg a gyerekeket. Gyerekkel párt találni? Nagyon nagyon nehéz!

odamondó 2017.05.01. 11:47:44

A nők nem fordulnak 180 fokot a szülés után. A nők végre megmutatják a valóságot, hogy a fickót akinek gyereket szültek hova is pozíciónálták be a kezdetektől fogva max addig ment az ámítás. A probléma az, hogy valószínűleg te is olyan nőt vettél el aki téged már a kezdetektől fogva csak pótléknak használ ilyen beletörödős kategória hogy A nem jött be B se de C mindig itt nyalta a seggem ok jó lesz... csak aztán megjön a gyerek "a nyakukba szakad minden" és ők úgy érzik ezért a Mr. C-ért ők nem fogják magukat ennyire összetörni így szépen minden lófaszt ráhárítanak a férjükre. Aztán alapvetően ilyenkor van az, hogy visszamegy dolgozni és észreveszi még így is gyerekkel a háta mögött simán jobb fickók nyalják minden nap a seggét az irodában mint az otthon pohos fater... na akkor mehet még több szar a nyakába addig amíg tűri. Ha jót akarsz magadnak akkor időben lelépsz a faszba mert te ebben a kapcsolatban csak egy csicska (bocsánat az erős szóért) vagy.

@Vacskamati69: ez egy ótvaros nagy kamu, hogy a férfiak a félrelépésre hajlamosabb egyének. Már csak az ismerkedés folyamatából következik, hogy egy férfi kisebb %ban fog félrelépni mint egy nő. A férfinak ugye aktívan ismerkednie kell, hogy legyen valami a nőkhöz meg folyamatosan mennek oda a férfiak ismerkedés céljából így könnyen levonható a tanulság kinek lesz lehetősége félrelépnie.

Torz 2017.05.01. 11:58:43

@Vacskamati69: igen, most lépj, vagy érettségi után, ha a gyerekek a fontosak. És a dilemmádat közöld az asszonyoddal, mert az a fair

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2017.05.01. 12:02:30

Tobben leirtak, de en is megteszem:
tuzz ki egy realis hataridot (ne ket honap, de ne is evek) , dobd be magad, tegyel meg mindent amit meg tudsz, h javuljon a viszonyotok.
Ha a kituzott idore nincs valtozas, valjatok el.

Ha nem igy teszel, az elbaszott donteseitek terhet a gyerekeitekre fogod pakolni es ez megbocsathatatlan.
En altalaban elvagyok a szuleimmel, mert a szuleim.
Mondhatom, h valamennyire szeretem, vagy inkabb tisztelem oket, de hogy vegignezettek es eltettek velem 18 eves koromig a fos hazassagukat, azt soha nem fogom tudni tiszta szivvel elengedni. (mondom ezt kozel 40 evesen)
kuzdok is a kapcsolatokkal mint diszno a jegen.

Melee 2017.05.01. 12:03:21

Az a helyzet, hogy az ember a példákból tanul, és nem a példabeszédekből. Tehát, ha egy hideg házasságot lát, akkor az rögzül belé, hogy azt így kell csinálni, és valószínűleg neki is egy olyan házassága lesz, mert tudat alatt úgy alakítja. Ki az aki ilyet akar a gyerekének?
A válást úgy kell kezdeni, hogy elmennek a felek egy terapeutához. Az első mondtai közt elmondja, hogy amikor a szülők a válás és a további élet során egymásba rúgnak, az a legjobban a gyerekeknek fáj. Innentől amelyik szülő szereti a gyerekeket az nem tesz ilyet.

Fürgerókaláb 2017.05.01. 12:07:06

Anya vagyok, hasonló helyzetben, két gyerekkel.

Olvastam a véresszájú kommenteket.. Mintha az elvált pasik panaszklubjába csöppentem volna... leírom, hogy néz ez ki női oldalról, nyugodtan kövezzetek.

Sajnos többségében a férj az, aki beleun a házasságba, mert nem olyan, amilyennek elképzelte. Mert valami megváltozik. Kiderül, hogy még nem élte ki magát. Sok neki a felelősség. Igazából nem is akarta. Igazából a feleség hibája, mert megváltozott, nem volt képes változni, elvitték az ufók... stb. Csupa idióta, idióta ürüggyel, aki ilyesmire hivatkozik. Egyszer hallottam csak egy válságban lévő kapcsolatban a férfi szájából, hogy "az én hibám" - és ez a férjem volt... Szerencsés vagyok, hogy ő ilyen jó ember.

Az ismeretségi körömben 6 válást láttam. Mindig az apa lépett félre/lépett le/kezdett el verekedni DE mindig a nő adta be a válókeresetet. Amitől az apák egyből elkezdtek sértett félként viselkedni és a legrosszabb énjük jött elő: a nő szidalmazása a gyerek előtt, pofozás, dobálás (az egyik egy gyerekülést vágott a volt feleségéhez), részegség, a gyerek elhanyagolása vagy rapszódikus váltakozás a gyerek (leginkább anyagi) kényeztetése és elhanyagolása között, a gyerek faggatása arról, mit csinál az anyja.

Mégsem általánosítok.

Nem mondom, hogy minden pasas genny, minden nő szent.
Sőt, sajnos az sem igaz, hogy egy kapcsolat megromlásáért mindig 50-50%-ban terheli a feleket a felelősség. Van úgy, hogy az egyik fél egyszerűen csak szarul választott, vagy nem is volt választása. Mint a barátnőm, aki megörült, hogy végre valaki el akarja venni, aztán kínlódik egy pszichopata mellett, aki veri őt is, meg a gyereket is. (És nem a Mónika-show törzsvendégeiről beszélek, hanem diplomás, jól kereső emberekről.) Vagy egy másik ismerősünk, aki egy igénytelen ribancba lett szerelmes, ennek minden ocsmány következményével.

Kedves Blogger, te egy remek férfi vagy. Bizonyára így is gondolod magadról. De vajon dicséretes, hogy maradni akarsz, vagy mindennel együtt mégis így a kényelmesebb? A feleséged nem azért rideg, mert esetleg történt köztetek valami, amiről hallgatsz? Biztos szerelmi házasság volt ez mindkét részről? Nincs másik férfi az ügyben? Nem tudhatjuk. Lefestettél egy képet, ami egyoldalú, egyértelműen fekete-fehér, de biztos vagyok benne, hogy a valóság ettől ezerszínűbb. A kapcsolat megromlásában benne voltatok mindketten, ez tuti, de csak egy teljesen független szakember tudná megmondani - igen, párterapeuta - hogy ki hány %-kal.

Ne kommentelőktől várd a nagy igazat, fordulj szakemberhez, és legyél teljesen őszinte. Magaddal is. Valahol olvastam, hogy általában az a fél megy terapeutához, aki még menteni akarja a kapcsolatot, de lehet, hogy már csak abban lehet neki segíteni, hogy feldolgozza: a másik már döntött. Akár így, akár úgy, te már nem veszíthetsz vele semmit.

Végül egy személyes tapasztalat. A mi házassági válságunk körülbelül öt éve zajlik. Még korán sem vagyunk a végén. Nálunk is voltak durva veszekedések, két hét különköltözés, és máig rémült gyerekek, ha valamelyikünk megemeli a hangját. Az alábbi nem recept, hanem az én tanulságaim.
- Mindkét félnek akarni kell, hogy a dolog még működjön. Nem színleg, nem a gyerekekért, hanem mindkettőnek önmagáért. A saját boldogságunkat kell megtalálni abban, hogy próbáljuk menteni, amit lehet.
- A problémákat meg kell beszélni, amikor felvetődnek. Nem elraktározni évekre.
- Meg kell tanulni nem személyeskedve, nem a másikat hibáztatva elmondani a problémát: ÉN azt érzem... ÉN azt gondolom... NEKEM ez rossz, mert...nem úgy, hogy: TE hülye voltál.
- Meg kell próbálni újra szexelni. Ha nagyon nem megy, akkor a problémák átbeszélése, és annak eldöntése után, hogy igen, folytatni akarjuk, meg kell próbálni eleinte csak finoman közeledni, újraismerkedni... igen, mint az udvarláskor, először csak a kezét megfogni. Az újra összeszokás gyakorlatilag ismerkedés egy idegenné vált emberrel. És meg kell próbálni neki tetszeni is újra, adni magunkra, nem csak a külsőnkre, de a jellemünket is fel kell turbózni.

Hangsúlyozom, a fenti nem recept, csak tapasztalat. Kedves Blogger, a helyedben biztosan terapeutához fordulnék.

Mersault 2017.05.01. 12:10:39

@ez_a_nev_jelenik_meg: tetszett a hozzaszólásod! Ha jól vettem ki, különmentetek, bár végül úgy érezted, hogy meg lehetett volna javítani a kapcsolatot.

Én 31 vagyok, egy éve elváltam, gyerek nem volt. Hogy ez volt-e helyes döntés, nem tudom, de ez már így alakult.

A probléma az, hogy nem látom, hogy a következő kapcsolatom, mitől lenne bármivel is jobb. Ez a vicc. Mi érteme volt ebből kiszállni, ha utána jó pár év lefolyása alatt megint eljátszom ugyanazt a színjátékot és semmivel sem lesz jobb. Lehet, hogy azon kellett volna inkább dolgozni, amibe már annyi energiát belefektettünk? Vagy néha segíthet, ha az ember tiszta lapot kezd és a köv. kapcsolatban már kicsit máshogy csinálja a dolgokat?

Talán igen... máshogy fogok belemenni egy új kapcsolatba. Alacsonyabbak lesznek az elvárásaim. Nem fogom elvárni, hogy a másik "oldja meg az életem." A társ az már csak hab a tortán, alapvetően társ nélkül is kiteljesültnek és elégedettnek kell lennem és az, ha van mellettem valaki, az már csak egy bónusz. Én most itt tartok :) Nem könnyű a téma. Sok kitartást és szerencsét kívánok mindenkinek!

szepi79 2017.05.01. 12:47:23

@villamosenergia: "Aztán felnőttkorában kínkeservesen változtat vagy ugyanígy él. A minták kiválóan öröklődnek, a rosszak is."

na, ez nagyon igaz. nekem is 30+ éves koromban kellett elkezdeni a rossz minták kitörlésén, szakember segítségével (bár nem pont ezért mentem pszichológushoz, de ez nagyon hamar előkerült). most már a jobb a helyzet, de nem hiszem, hogy valaha is "gyógyult" leszek, legjobb esetben is "tünetmentes".

@Fürgerókaláb: "Olvastam a véresszájú kommenteket.. Mintha az elvált pasik panaszklubjába csöppentem volna..."

azért ne túlozzunk, a kommentek többsége normális volt, elég kevés véresszájú volt.

Először 2017.05.01. 12:47:59

@Mersault: Mitől lesz jobb a következő? Tőled. Lejátszhatod ugyanazt a színjátékot, és le is fogod, ha ugyanazokat a mintákat, berögzült szokásokat követed. Ha nem ismerted fel, nem érted meg, ha nem törekszel rá, tudatosan. Sokan megteszik, a következőben, majd az azutániban...
Ne legyenek alacsonyabbak az elvarásaid, de igen, elsősorban önmagunknak kell megadni azt, amire szükségünk van, nem a másiktól elvárni.
És mondom ezt úgy, hogy épp benne vagyok a sűrűjében, sok év házasság után, kisgyerekekkel...

benedek012 2017.05.01. 13:30:31

Ismerősöm volt hasonló helyzetben.
Apu anyu 2 gyerek, ők a tökéletesék.
Apunak szerető, anyu "nem vette észre" .
Miután kiderült, balhé, ordítozás, verekedés, végül apu maradt a "gyerekek miatt".
Végtelen légüres tér, se beszélgetés, se puszi, semmi, de annyira semmi, hogy veszekedés sem.
Így telt 10-12 év, mikoris a nagyobb gyerek-már felnőve- azt mondta; "el kellett volna engedni aput, miattunk boldogtalan".
Apu csak sunyított, nem volt képes azt mondani neki, hogy ez az ő döntése, nem a gyerek hibája.
Mindenki boldog, a gyerek meg él azzal a tudattal, hogy miatta történt minden.

bélabátyó 2017.05.01. 13:33:11

Csatlakozom néhány kommenthez, borzalmas volt a szüleim házassága, és az évek során egyre rosszabb lett. Nagyon nem egy kellemes gyerekkor, bár voltak jobb napok és szép emlékek.
Tesóm házassága válságban már három éve, azóta kétszer költöztek, anyuka otthagyta a nagy házat, amit persze ő akart, mert "szerelmes" lett a főnökébe miután visszament dolgozni. Most megint együtt mert anyuka azóta micsoda csoda munkanélküli lett... Tesóm szereti még mindig, és mindent eltűr. Anyagilag totális csőd az egész, a nagyobbik gyerek pszichológushoz kell járjon 8 évesen. Sokkal jobb lenne, ha elválnának, mindenkinek.
Nekem sem sikerült jobban. Bár nekem legalább volt egy 10 éves kapcsolatom, ami tényleg jó volt, harmonikus, békés. Sajnos gyerekünk nem lehetett, és így vége kellett legyen. Utána gyorsan megtaláltam gyermekem anyját, aki csodás kisfiút szült nekem, de mint párkapcsolat nem igazán működik. A fiúnkat imádjuk, így egyikünk sem mer lépni, de félek belegondolni a jövőbe. Nem akarom, hogy ő is úgy nőjön fel, mint én. De mostoha apukát, anyukát sem akarok neki. Vasárnapi apuka pedig nem leszek.
Tudom-tudom, kényeztessem a párom, akkor majd minden jobb lesz. Erről annyit, hogy tavaly 5 helyen voltunk kisebb-nagyobb nyaralásokon, kb 1 milla ment el, és csak még rosszabb lett a helyzet. A nők úgy játszanak, ahogy akarnak.
A poén az, hogy ismerek igazi bunkó, paraszt, alkesz, verekedős apukákat, na ezeknek bezzeg jár a tisztelet. Ott nincs hiszti, meg válás. Pfffff

szepi79 2017.05.01. 13:42:56

@bélabátyó: "Bár nekem legalább volt egy 10 éves kapcsolatom, ami tényleg jó volt, harmonikus, békés. Sajnos gyerekünk nem lehetett, és így vége kellett legyen. Utána gyorsan megtaláltam gyermekem anyját, aki csodás kisfiút szült nekem, de mint párkapcsolat nem igazán működik."

itt a gyorsan szó volt a lényeg. mivel az előző kapcsolatnak a gyerektelenség vetett végett, a következőben csak egy szempontot néztél, hogy gyerek lehessen. most meg ennek iszod a levét.

"Tudom-tudom, kényeztessem a párom, akkor majd minden jobb lesz. "

dehogy. senkinek nem jár a feltétel nélküli kényeztetés.

"A poén az, hogy ismerek igazi bunkó, paraszt, alkesz, verekedős apukákat, na ezeknek bezzeg jár a tisztelet. Ott nincs hiszti, meg válás. Pfffff"

1. azokat nem tisztelik, hanem félnek tőlük. nagy különbség.
2. ha esetleg szétmentek a gyereked anyjával, a te gyereked még akkor is bőven kevesebb "batyut" fog kapni a szüleidtől, mint a példádban szereplő verekedős apuka csemetéje.

panamcat 2017.05.01. 14:16:38

@Házas társas: 15 évesen lépnél ki az életükből? Jó, ha tudod, hogy ez a korszak a leglabilisabb egy gyerek életében. Nem fog megérteni, kamaszként azt fogja érezni, cserben hagytad..

detenylegcsakmostazegyszer 2017.05.01. 14:22:43

udv mindenkinek, ahogy a profilnevem is mutatja, csak most eloszor es szerintem utoljara kommentelek, de ez a tema eleg mely sebeket tep fel nalam is, es ugy vagyok vele, hogy ha csak egy gyereknek jobb elete lesz azaltal, hogy nem kell ugy felnonie, mint nekem (es ahogy elnezem a komentek felet, masoknak is, sajnos...), akkor ennyit boven meger.
35 eves no vagyok, meg nem hazas es nincs gyerekunk sem, de 3 eve egyutt vagyunk, szoval egyelore en is csak mint gyerek tudok nyilatkozni a temarol. Ugyanazt szeretnem hangsulyozni, amit elottem mar nagyon sokan: gyerekkent benne elni egy rossz hazassagban egy borzalmas dolog, es en a magam reszerol ezt a mai napig nem tudtam megbocsatani a szuleimnek, meg azutan sem, hogy evekig jartam pszichologushoz. Szerelemgyerekkent becsusztam, aztan persze kotelezo volt hazasodni, mert akkoriban ugy illett, de a szuleimnel ket ossze nem illobb ember nem nagyon van. Megis eroltettek a dolgot, bar sokszor volt szo valasrol, de hol az egyik nem akart, hol a masik fenyegetozott vele, hogy begyogyszerezi magat, miutan felpofozta a masikat es az erre a megvert fel mar tenyleg el akart valni, de vegul megis maradt, miattam - haha, szanalmas... Es kozben vegigeltem, hogy szepen lassan, ahogy nottem fel es kamasz lettem, tenyleg a szeretetnek meg a tiszteletnek mar nyoma se maradt es tenyleg csak a hideg, tennivalokkal teli, kegyetlen hetkoznapok maradtak, semmi kozos programmal, aztan amikor mar az egyik fel nagyon nyilvanvaloen lebukott, hogy felrelep (kiemelnem, hogy korabban is allandoan felrelepett, volt, hogy a szemem elott talalkozott a kis dragajaval, mikozben a hazastarsa korhazban volt egy sulyos mutet utan...), akkor mar tenyleg elvaltak, a leheto "legjobbkor": kamaszkoromban. 13 voltam. Borzalom komolyan, es nem azert, mert lelkileg osszetortem, hiszen oriasi megkonnyebbules volt, hogy vegre vege van a szinjateknak, amiben felnottem, hanem mert a kamaszkor egyszeruen onmagaban is szornyu, amit akkor nem erzel es nem ugy latsz, de erre az egesz teherre a valassal, erre van a legkevesbe szukseged akkor. Es akkor utana meg megfejeltek a sztorit azzal, hogy akkor a konkret valasi procedura elott megis kicsit visszatancoltak, aztan megis elvaltak, kozben termeszetesen egymast szidtak napi szinten nekem, es ezt meg valas utan is folytattak ugy 10 evig. Akkor is csak azert hagytak abba, mert addigra lett annyi batorsagom, hogy elkuldjem mindkettot a bus picsaba, es kozoljem, hogy ez engem egyaltalan nem erdekel, es farasszanak ezzel a temaval mast.
Es hogy parkapcsolatilag ez mennyire nyomta ra a belyeget az eletemre? Teljes mertekig. En sose lattam normalis ferfi-no viszonyt otthon, mai napig gyulolom az unnepeket pl. karacsony, nincsenek kozos csaladi elmenyeim, amikre szeretettel gondolnek vissza, es evekig jartam pszichologushoz, mire legalabb anyammal egy aranylag normalis viszony kialakult mara, de apammal pl. evente 2x beszelek, mert mire az anyai vonalat feldolgoztuk a pszichologussal, addigra annyira kimerultem erzelmileg, hogy megbeszeltuk, muszaj pihenot tartani. A mostani parom az egyetlen ferfi az eletemben, akit nem csaltam meg, elotte minden ferfit azert csaltam meg, mert tudat alatt oket buntettem azert, amit apam tett anyammal, hogy allandoan megcsalta es mint emlitettem, volt, hogy az orrom elott. Nehogy azt gondolja barki, hogy anyam egy angyal volt, es nem tehetett a csapnivalo hazasagukrol, egyszeruen csak azt gondolom, hogy attol meg, hogy gondok vannak otthon, nem kell allandoan felrelepni, mert az nem megoldas.
Olyan szintu gyulolet van bennem amiatt, hogy ennek az egesznek kitettek, hogy az leirhatatlan es kerlek ne fikazzon senki, hogy en minden felelosseget rajuk teszek a parkapcsolati viselt dolgaim miatt, mert ez nincs igy, de azt ne vitassuk mar el egy szulotol sem, hogy az o felelossege olyan eletet biztositani es olyan peldat mutatni a gyereknek, hogy az el tudjon indulni az eletben egy jo alappal.
A cikk irojanak: amit mar irtak paran fentebb: ha valodi es tartos valtozast akarTOK (igy, tobbes szamban), akkor azt mindkettotoknek tudatosan AKARNI kell, es kezdjetek el terapiara jarni. Nagyon hatekony tud lenni. De ha o nem akar ebben reszt venni, akkor Te egyedul nem fogod tudni ezt megmenteni, tehat jobb lenne, ha elvalnatok, es talan meg mindkettotoknek lenne eselye egy normalisabb kacsolatra, es talan latnanak a gyerekek egy olyan mintat, amit erdemes kovetni.
Mi ezert nem vallalunk meg gyereket, a paromnak is hasonlo a csaladi hattere, megspekelve azzal, hogy ot nem is igazan szerettek a szulei, allandoan lepasszoltak a nagyszulokhoz, mert a novere a csalad szeme fenye (a mai napig), szoval tudatosan inkabb nem vallalunk addig gyereket, mig nem erezzuk, hogy keszen allunk egy jobb minta atadasara. K nehez ez az egesz, de ha nem akarod 50+ evesen vegignezni, ahogy a gyerekeid nagy esellyel egyik sz@r kapcsolatbol esnek a masikba vagy verik/ alkoholista/ drogos/ ki mibe menekul, akkor en nem varnek a kozepiskolas korukig.

Shopping 2017.05.01. 14:48:58

tapasztalatból szólok:

a gyerek oldaláról magyarázom, mivel te is rájuk hivatkozva "maradsz együtt"

1. a gyerek nem hülye! még ha csak pár éves is. Tökéletesen tudja ( érzi) hogy elhidegülve éltek együtt. Átverve érzi magát.

2. Te ( ha fiú) és a feleséged ( ha lány) a "minta" a gyereknek, hogyan kell "élni" viselkedni egy kapcsolatban. Kvázi ha azt látja hogy ti így éltek, felnőttként ő is benne fog maradni egy szar kapcsolatban.--mert ezt a mintát látta tőled!

Tehát kétszeresen is kibaszol a SAJÁT GYEREKEDDEL ha benne maradsz ebben a házasságban.

Jobb neki, ha elvált szülei vannak, de azokat boldognak, kiegyensúlyozottnak látja!!!

Andy73 2017.05.01. 14:51:47

A történetet és a kommenteket olvasva hálás vagyok a sorsnak (és Istennek), hogy nálunk működik a házasság, három szép gyerekkel, az első és a második kategória között - hol ideálisnak mondható, hol a kölcsönös tiszteleten alapul. Az érzelmek intenzitása változik, hol erősebb, hol kevésbé, de a válás fel sem merül, és nem csak a gyerekek miatt.
Szerintem törvényszerű, hogy a gyerekek születése után a férj kicsit háttérbe szorul, de ha a férjnek is fontosak a gyerekek, akkor ezt ő is megérti, a gyerekek okozta öröm kárpótolja azért, ha a párkapcsolat kevésbé izzik, mint korábban. Minden szakértő azt javasolja, hogy törekedniük kell a pároknak arra, hogy ebben az életszakaszban is szakítsanak egymásra időt, még ha ritkábban is, mint korábban. Vagyis meg kell előzni, hogy teljesen kihűljön a kapcsolat.
Persze ha bármelyik fél félrelép, akkor már nehéz helyrehozni a dolgokat, de talán még akkor sem reménytelen.
Utólag visszagondolva nekünk lehet, hogy az volt a szerencsénk, hogy várni kellett az első gyerekre, több évet is. Akkor ez nagyon nehéz volt mindkettőnknek, mert már nagyon vágytunk gyerekre, és aggódtunk, hogy nem fog összejönni. Ez összekovácsolta a kapcsolatunkat, és utána még nagyobb örömöt okozott a gyerek, és könnyebben vészeltük át az ezzel járó váltást is.
Abban az esetben, ha rögtön összejön egy párnál a gyerek, akkor lehet, hogy tényleg hirtelen, túl hamar jön a váltás a nagy, lángoló szerelemből, amikor még csak ketten vannak, a családi állapotra, amikor minden a gyerek körül kezd el forogni. Manapság viszont kevesen kapkodják el a házasságot, a legtöbben hosszú évekig együtt élnek, mielőtt gyereket vállalnának, így nem tudom, hogy végül mégis hol rontják el.

Csaba Bene 2017.05.01. 15:10:57

Amit leirsz, hogy csak a negativakat látja benned, az egy pszihológiai jelenség, negativ transzfiguráció, aminek pontos oka van, amit nem árt felderiteni. Amikor az ember szerelmes lesz, akkor forditottja játszódik le. Vetesd fel, és mond el neki hogy ez negativ, és hagyja abba vagy te is iracionálisan viselkedsz majd, vezess be objektiv mércét, hogy mit vár el, és mi az amit ebböl te hajlandó vagy elfogadni és miért. Ha ebböl nem ért, akkor amikor ok nélkül vádol, akkor a kommunikációt tedd lehetetlnenné (pl egy adott szó ismétlésével ) amig abbahagyja.
Minden tárgyalást vetess fel, és játszodj vissza neki, elemezve. Kb ennyit tudsz tenni.

ez_a_nev_jelenik_meg 2017.05.01. 16:14:08

@Csaba Bene: nem tudok elkepzelni olyan szituaciot, ahol ez segitene...

vezess be objektiv mércét, hogy mit vár el, és mi az amit ebböl te hajlandó vagy elfogadni és miért: szerintem ez legfeljebb szamitogepek kozott mukodhet. Alternativakent el lehet mondani, hogy nem erted mire gondol es te maskepp eled meg a helyzetet, es talan a legjobb utanajarni annak, hogy mit erez, amikor "irracionalis" dolgokat mond. A legtobb esetben sokkal celravezetobb nem megoldast keresni a problemara, hanem megprobalni a mogotte levo erzest megerteni es atelni. Sokszor egyebkent ez meg is oldhatja a problemat.

a kommunikációt tedd lehetetlnenné (pl egy adott szó ismétlésével ) amig abbahagyja: ez szerintem egyszeruen durva agresszio es a masik semmibevetele. Alternativakent pl. hagyni lehet szo nelkul vegigbeszelni, veletlenul sem belemenni egy vedekezos, megmagyarazos szituba es a vegen megkerdezni, hogy megolelheted-e... Aztan kesobb, amikor lenyugodtak a kedelyek megkerdezni, hogy mit erzett es elmondani te mit ereztel

Minden tárgyalást vetess fel, és játszodj vissza neki, elemezve. Kb ennyit tudsz tenni: erre a javaslatra nekem is kinyilna a bicska a zsebembol. Ez erzesre korulbelul arra megy ki, hogy a masik orra ala dorgolhessuk, hogy milyen hulyeseget beszel. Adva van valaki, akinek komoly erzelmi problemai vannak egy masik szemellyel, sertett, valoszinuleg szeretetlennek erzi magat, ketsegbe van esve. Egy vita heveben elmond fut fat, majd kesobb vagy rossz esetben azonnal szepen visszajatsza neki az ember az egeszet es ramutat a targyi tevedesekre. Kvazi hulyet csinalsz belole. Es mindezt azzal a varakozassal, hogy raismer a hibaira, vegiggondolja, majd mosolyogva azt mondja, "je milyen butus voltam, hiszen igazabol neked van igazad es amit en erzek az mind csak valami menstruacios mellektermek, koszonom, hogy segitettel megerteni". Alternativakent ugyanaz mint fent, baromira nem az az elsodleges, hogy mennyire objektiv megallapitasokat tesz, hanem az, hogy mit erez.

Ugy altalaban, szerintem az egyetlen jarhato ut, ha megprobalod megismerni, meghoditani, mint annak idejen. Ha nem ebbe a kapcsolatba invesztalod ezt az erofeszitest, akkor hamarosan egy masikba fogod. Mit nyersz, ha kemenykedsz es nem rakod felre a magad sertettseget egy ideig?

Joepardy 2017.05.01. 16:25:28

Én gyerekként pontosan tudtam, hogy a szüleim nem szeretik egymást, pedig nem volt veszekedés, de voltak nagy közös családi programok, vasárnapi ebédek. Például 9 évesen is levettem, hogy inkább csak velem beszélgetnek nem egymással. Azután egyszer elhatározták, hogy elválnak. Otthon üldögéltünk nagymamámmal és vártuk h hazajöjjenek az első tárgyalásról. Amikor hazaérkeztek boldogan, mosolyogva (mert olyan szépen a lelkükre beszélt a bíró, hogy kibékültek) sírva fakadtam. Mindenki azt hitte az örömtől, pedig tudtam, hogy a rideg légkör megy tovább és igazából senki se boldog. A szüleim 80 fölött haltak meg, fél év különbséggel és mindenki azt hitte, hogy csodálatosan éltek, de édesanyám azt kérte, hogy nehogy közös sírba temessen őket. Nem érdemes hazudni a gyerekeknek és magunknak se egy életen át.

Házas társas · http://hazastarsas.blog.hu/ 2017.05.01. 16:37:21

Köszönöm a sok hozzászólást! Álmomban sem gondoltam volna, hogy példám ekkora érdeklődést kelt és 14 ezer megtekintést kap a poszt. Sok komment elgondolkodtatott és jó, hogy látom: nem vagyok egyedül helyzetemmel. Bár a túlnyomó többség a válást javasolta (nem véletlen, hogy a világ élvonalába tartozunk a válások számát tekintve) és csak elenyészően kevesen gondolják úgy, hogy jól teszem, ha a gyerekek miatt fenntartom a családi köteléket még ha rossz is a házasságom, azért tényleg jól esett, hogy ennyi értékes véleményt olvashattam.

Úgy tervezem, hogy a továbbiakban egyéb házassági problémával is foglalkozom majd itt a blogon, hiszen népes baráti körömben és saját házasságomban is bőven akad még téma. Köszi, hogy jöttetek! Gyertek máskor is!

johny07 2017.05.01. 16:39:14

Ismerős az amiket leírsz, leírtatok.
40 nap .Kérlek olvasd el, nézd meg: Tűzbiztos házasság (Fireproof) - könyv és film. Nagyon nagy kitartás kell. Ezt követően még mindig van választási lehetőség, de ettől esélyt kaphatsz arra hogy férfiszámba vegyen.

Cica7 2017.05.01. 18:10:39

Huhhh...elevenemre tapintott a téma.:(
Saját tapasztalatom, hogy a hideg, szeretet és tisztelet nélküli házasságból semmi nem lesz, csak még mélyebbre süllyed az ember, megalázzák naponta, hideg, szeretetnélküli napokban él,nincs ölelés, nincs meghitt beszélgetés, nincs egyáltalán beszélgetés, se semmi.....él az ember a gyerek miatt ebben a házasságban nebezett fosban, de minek?!
Sok év kinlódás után megléptem a válást, de bár hamarabb tettem volna.
Nem bocsátom meg magamnak, hogy vártam ennyi évet, és féltem, hogy mi lesz a gyerekkel.....
Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne várjon éveket, hogy felnőjön a gyerek/gyerekek hiszen akkor még nehezebb dolga lesz a gyerekelhelyezés kapcsán.....:((

Csaba Bene 2017.05.01. 18:33:31

@ez_a_nev_jelenik_meg:
A tárgyalás az nem a veszekedés, nem a vita, hanem amikor tárgyaltok, amikor ugy ültök le hogy ezt most rendezni kell. Annak az elemzésével el lehet jutni ahoz hogy értsd mi a probléma. A pszihológus is ezt csinálja, annyi hogy az elemzési mod nem az amire te gondolsz, nem a hibáskeresö, hanem a zavarkeresö mod.
Az emberi memória és figyelem meg nagyon nem-megbizható - tehát torzit, általában negativan, a szituációnak megfelelöen. Egy terapeautáé lehet jobb, mert ö nem érintett a helyzetben. Hidd el egy objektiv elemzés néha csodákat generál.
Az adott helyzetben az is agreszió amit a másik csinál vele, olyasmibe köt bele amiröl nem egyeztek meg, olvasd el az adott probléma leirást. Ezt valahogy kommunikálni kell, és valószinüsitettem hogy a komunikáció nem müködik, nem sikerült átadnia a fusztráltságát, tehát erre a konkrét helyzetre javasoltam...
Legtöbb ember ritkán tudja mit miért érez- vagy hibásan tudja.
A másik emberre való kivetités és negativ transzformáció az ebböl fakadó kognitiv diszonancia egyik terméke.

Cica7 2017.05.01. 18:55:33

@Joepardy:
Elgondolkodtató a történet.
Bátorság kell, hogy kilépjen az ember a rossz házasságból. nagy lelkierő és nem árt, ha pénz is van hozzá...

Semper Fidelis 2017.05.01. 19:04:45

Legnagyobb sajnálatomra teljesen és maximálisan egyetértek azzal, aki azt mondja, hogy jobbára a nők kergülnek meg manapság. Lehet mondani, hogy persze, az ember magában is keressen hibát, de én ezt inkább olyan közhelyes dolognak tartom. Miért?

Az én esetem. 14 év együttélés, 10 év házasság. 2 gyerek, ovis mindkettő. Én 39 ő 34.

Az én drágám 12 év együtt élés és a második gyerek után rájött, hogy én megfojtom. Hogy nem kap levegőt. Nekiállt ő is futni, mint valaki fentebb írta, ultrafutó lett (maraton +) , és dohányozni is. Meg buliba járni, és félrészegen magát kelletni. Ha mosogattam, főztem, sütöttem, akkor hagyjam abba, mert nem férfias. Ha nem, akkor nem csinálok itthon semmit, csak eljárok dolgozni, más tennivalóm nincs is... Egyébként is unalmas vagyok, és már nem szeret, és mással is ki szeretné próbálni khm., mert eddig csak velem volt. (Egyébként nem, előttem is volt valakije, de hát az nem volt az igazi) És ha nem lenne a gyerek, akkor ő egyből menne is. Mikor azt mondtam, hogy vedd a bőröndöd, akkor mégse. És hogy ne szeressem már ennyire, és hagyjam élni, mert neki másra is szüksége van. Mert ő még nem is élt.

Röviden ennyi, de százszor ennyit is írhattam volna. A szemembe hazudott többször, és mikor kiderült, és ezzel szembesítettem, kitermelte a ruháimat a szoba közepére, és rikácsolt mint valami őrült madár.

Nem, nem vagyok hibás. Semmiben. Hacsak nem abban, hogy szerettem, hogy mindent megadtam neki, ha füttyentett ugrottam, pénzeltem amikor tanulni akart, és mindenben, de tényleg mindenben számíthatott rám. Tudjátok mit mondott: "Azt utálom benned, hogy még beléd sem tudok kötni, mert mindent jól csinálsz! Hogy lehet rád számítani, és szeretsz! Csinálj már valami hülyeséget" - ezt mondta nekem. Én hülye meg rászoktam az éjszakai vedelésre, ültem a konyhában és vedeltem a viszkit, és zokogtam. Ő meg az emeleten aludt, és le se szarta.

Reggel 8-tól este 9-ig dolgoztt, és 9 után mikor hazajött, még csak rám se köszönt, azt mondta, minek, úgyis láttam már eleget. A húgyagyú barátnői meg csak tódították és bujtogatták "há milyen kretén má, hogy egy nap akár egy órát is akar látni, együtt vagytok rég, hát mit ugrál már?"

Ja, és örökké a rohadt fészbúkot nyomja. Fel se néz, ha szóváteszem, akkor meg ordibál.

Ezerszer ennyit is írhatnék, de minek, aki érti úgyis érti, aki meg nem az úgyse fogja.

Hórukk 2017.05.01. 19:08:11

Ha találsz arra érdemes, normális nőt, akivel el tudod képzelni újra a gyermekvállalást, akkor lépj. Ha nem találsz, akkor maradj a gyerekeid mellett. De tudj róla és készülj föl arra, hogy a kisebb gyerek(-ek) 18 éves kora előtt az asszony maga fog lépni, mert akkor a gyermeket eszközként használva még ki tud forgatni a vagyonodból, később már nem.

Vipetandka 2017.05.01. 19:19:24

Amikor elveszünk valakit feleségül, férjhez megyünk valakihez, vajon minden esetben tisztában vagyunk a házasság céljával? Amikor kimondjuk az igent, arra adjuk a szavunkat, hogy minden erőnkkel azon leszünk, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, hogy a másikat boldoggá tegyük.
Ha minden reggel úgy kelek fel, hogy azon gondolkodom, mivel szerezhetnék örömet a társamnak, aki - a fenti példát idézve - szenvedések közepette és az én boldogságomat is szolgálva világra hozta a közös gyerekeinket, nem fordulhat elő, hogy magára hagyjam őt a gondjaival, ugyanúgy, ahogy ellenkező esetben ő sem tenné. Ha tudatosan feladom magam és csak a másik boldogságát tartom szem előtt a jelen helyzetben, akkor lehet, hogy néhány kemény hét/hónap áll előttem, de elképzelhető, hogy helyre tudom hozni a házasságomat még akkor is, amikor már elveszettnek tűnik minden. Mert adni jó és aki ad, kapni is fog. Sok szerencsét!

kalbász 2017.05.01. 19:21:57

@kendeffybotond: A feleséged lelépni készül, másnak akar tetszeni. Mindig, kivétel nélkül mindig akkor kezdenek vmi sportba, ha van új pasira lehetőség.

Archeo 2017.05.01. 19:29:25

Nem olvastam minden hozzászólást, ezért biztos lesz ismétlés. Az én történetem kisértetiesen hasonlít a tiedhez. Annyi különbséggel, hogy egy gyerek van. Én a női oldalt mutatom be. Igen hasonló voltam, mint most a nejed. Duzzogó, fruszrált, rosszkedvű, bár nem frigid. Sértett voltam,mert a férjem sokat dolgozott, sértett voltam, mert nem kívánt. Persze miért is kívánt volna egy állandóan duzzogó nőt. Egyre távolodtunk. Nem léptem mert, nem mertem. Egyedül nem akartam maradni. Apaként kíválóan megállta helyét. Aztán én kezdtem el a kommunikációt, de már késő volt. Ő hárított. Éreztem, hogy nagyon messze van. Aztán, mint a nagykönyvben jött a másik nő. Testi kapcsolat nem vot, még egy csók sem, csak email-ok, sms-ek. Semmi nem utalt bennük megcsalásra, csak az érzelmi kötődés erősebb voltára. Hidegzuhany. Szembesítés. És ezután jött a hullámvasút. Sírás, sokszori átbeszélés. Önmarcangolás, sértettség.......Volt, hogy kenyértörésre vittem a dolgot, de mégis együtt maradtunk. És nem a gyerek miatt, hanem mert megértettem, hogy vissza kell neki hoznom azt az izgalmas, jó humorú nőt, akibe beleszeretett annó. Úgy érzem sikerült. Persze sokszor visszatér a fájdalom, hogy inkább elpártolt tőlem, minthogy beszéljen a fejemmel igazán őszintén, hogy mi hiányzik neki, mi y gondja vele. Inkább beáldozta volna a házasságunkat

Archeo 2017.05.01. 19:39:47

Előző folyt. Inkább beáldozta volna a házasságunka, minthogy beszélje. Mert annyira kemény férfi. Ő nem megy bele a vége hosszat tartó lelkizésbe, aztán mégis. Úgyhogy javaslom ülj le vele minél előbb. Kommunikálj, ne hagyd annyiba. Mond el neki amit ebben a blogban leírtál. Meg fogyz lepődni. Ha tényleg olyan fantasztikus nő volt, akkor ne engedd el. Ha viszont nem hajlandó változtatni, akkor a gyerekek miatt nem mardj vele. Vele sem korrekt.

szepi79 2017.05.01. 20:03:09

@Házas társas: "Álmomban sem gondoltam volna, hogy példám ekkora érdeklődést kelt és 14 ezer megtekintést kap a poszt."

kikerült az indexre, ez ilyen.

"Bár a túlnyomó többség a válást javasolta (nem véletlen, hogy a világ élvonalába tartozunk a válások számát tekintve) és csak elenyészően kevesen gondolják úgy, hogy jól teszem, ha a gyerekek miatt fenntartom a családi köteléket még ha rossz is a házasságom, azért tényleg jól esett, hogy ennyi értékes véleményt olvashattam."

ne dugd a fejedet a homokba, aki azt mondta, hogy még nem feltétlenül veszett az ügy, az mind végig azt hangoztatta, hogy ezen a házasságon kurvára keményen kell dolgozni, hogy megmentsétek! és még úgy sem biztos, hogy sikerül. viszont ha igen, akkor azzal egy olyan ritka jó példát mutatsz a gyerekeidnek, ami nem mindennapos manapság. de! csak nehogy megint félreértsd, ez nem azt jelenti, hogy maradsz még ~10 évig a jelenlegi langyos fosban, hanem hogy aktivan teszel a jobbá tételén! (és valahogy érd el, hogy ebben az asszony is partner legyen, mert egyedül baszhatod...)

de let e ... 2017.05.01. 20:32:13

@Házas társas: Ne áltasd magad , nem fog megváltozni . Minden beáll erre a lélekölő társas magány jellegű egymás mellett élésre és kész . A majd elválok ha nagyobbak lesznek sem működik , főleg nem a 15 éves kor környékére időzítve , hiszen akkor jön a szeszélyes kamaszkor , a strapás középiskola . Nem lenne szerencsés ilyenkor belevinni őket egy válás megpróbáltatásaiba . Ha nem magadat helyezed az első helyre , akkor még sokáig fogsz ebben a kilátástalan helyzetben vergődni . Minél tovább halogatod a döntést , annál nehezebb lesz lépni még akkor is ha feltűnik egy másik kapcsolat lehetősége . Nem könnyű ... üdv a klubban :-(

kisvirag78 2017.05.01. 20:51:23

Kedves Poszter!
Remélem, olvasod, amit írok. Én egy korábban hasonló cipőben járó házasság másik oldalán álltam, a feleségén. Sikerült kijönnünk a gödörből.
Hogy oda kerültünk, annak legfőbb oka, hogy mindketten teljesen más valóságban éltünk, a magunk igazát bizonygattuk, önmagunknak, ahelyett, hogy elkezdtük volna megbeszélni egymással, és kiderítettük volna, hogy valójában félreértjük egymást.
Elmondom, hol gondol valószínűleg gyökeresen mást a feleséged, mint amit te gondolsz arról, hogy ő mit gondol rólad.
"A másik fél álláspontja szerint nem ilyen egyszerű az egész: a születés utáni hónapokban muszáj volt a férjnek pénzt keresnie, a házimunkában pedig igenis besegített, bár tény, hogy kevesebbet végzett belőle, mint a feleség. Ez igaz." Szerintem meg nem igaz, illetve ez a te verziód, felmentve magad sok olyan észrevétlen elkövetett figyelmetlenség alól, amik miatt ez a helyzet ide jutott.
Az én álláspontom ezzel szemben (és valószínűleg a legtöbb feleségé): a férjem gyakorlatilag - kívülről nézve - menekült a munkába, és cserben hagyott, legalábbis az érzéseimmel, a nehézségeimmel. Ha csak elismerte volna, hogy nehéz a helyzetem, elsősorban a hirtelen rám tört MAGÁNY és az alapvetően és végérvényesen megváltozott életmód miatt, ami őt csak részben érintette, engem teljes mértékben (ebben benne van az, hogy a gyerekkel a nőknek gyakorlatilag megszűnik a függetlensége, a férfiaknak részben megmarad). Ha csak egy kicsit is érdekelte volna, hogy nekem most milyen nehéz, és kicsit is támogatott volna azzal, hogy amikor kiborultam, vagy valamit rosszul csináltam, pl. nem lett kész a vacsi időre, vagy hullafáradt voltam az általa eltervezett közös tévézésre, stb., nem vádolt volna, hanem megértett volna. Ha csak kicsit is figyelt volna arra, hogy időnként kirángasson a magányomból, nem zuhantam volna krónikus, hosszútávú DEPRESSZIÓBA, ami kívülről "egy megkeseredett, terheit nehezen viselő, folyton rosszkedvű és frigid személyiséggé változtatott".
Ehelyett a férjem tovább menekült, egyre több időt töltve munkával, másokkal, nélkülem, nyomós érve mindig akadt. És egyre többször éreztette, hogy lesajnál, és csak a gyerekek miatt van velem. Ja, és hogy persze én őt csak azért "tartom", mert "a legfőbb értékmérő a jelenlegi segítségnyújtása a házimunkában és a számára nagy szabadságot adó hozzáállása".
Na így kezdődött az egész, és a legtöbb kapcsolatban így kezdődik, épp a gyerek születésével.
Apropó: lehet, hogy a feleségednek is te magad vagy a legfőbb érték, nem a pénzed és az otthoni munkád? És lehet, hogy ő is úgy érzi, te viszont csak azért "tartod" őt, mert a gyerekszülésre és a cselédkedésre kell valaki, mert nélküle nem tudnád felnevelni egyedül a gyerekeket?
Aztán jön majd a válás, és ezek az érzések végelegesítődnek. Ahelyett, hogy kiderülne, hogy csak KÖLCSÖNÖSEN nem figyeltetek egymásra.
Egyébként ha kicsit is tartod valamire, legalább a gyerekeid anyjaként, akkor vagy most tedd rendbe a kapcsolatotokat sok szeretettel, megbánással, odafigyeléssel, és a zsörtölődések kedvességgel való kioltásával, vagy most hagyd ott. 50 évesen te független leszel, és még találsz valakit, ő is 50 lesz, ott marad egyedülálló anyaként, és végleg magányos és az életbe belekeseredett marad. Az pedig a gyerekeidnek sem lesz jó.
A mi házasságunk azóta is jól működik, kisebb hullámvölgyekkel, időnkénti félreértésekkel, de mivel a félreértéseket újabban tudatosan feloldjuk, megbeszéljük, megtanultunk bocsánatot kérni és megbocsájtani, nincsenek olyan problémák, amik néhány órán belül ne oldódnának meg egy kedves öleléssel. Sőt, még a szenvedély is visszatért.
Ennyit szerettem volna neked elmondani.

Tomianyukája 2017.05.01. 21:26:50

Válj el, és vegyél feleségül engem!
A férjem a gyerekünk születése után élte tovább a saját életét, én örültem volna a legjobban, ha sokat dolgozik és ezzel sok pénzt keres, de csak csavargott, edzőterembe járt, és más nőkkel randizott. Amíg én otthon vártam a pici fiunkkal és friss vacsorával. Pénzünk sosem volt, legalábbis nem arra, amire kellett volna, csak az ő ruházkodására, autós vackokra, bulikra. Persze egyikünk sem lépett, én abban reménykedtem, hogy ennek vége lesz, amikor én is visszamegyek dolgozni, de nem. Amikor a gyerek nagycsoportos lett, lebukott az aktuális barátnőjével, majd közölte, hogy ő olyan szerelmes, mint még eddig sosem volt. Fél évig még küzdöttem, aztán visszaköltöztem a szüleimhez, nekem sosem volt saját ingatlanom, csak neki, amiben otthagytam az összes közösen vásárolt vagy kapott ingóságot. Ami a legfontosabb: a gyerekünk felügyeletét 50-50 %-ban gyakoroljuk, egy hétig az apjánál lakik, egy hétig nálam (azóta lett saját lakásom), a lakcímkártyájában mindkét cím szerepel, az iskolában tudják, hogy egyik héten én viszem haza, a másik héten az apja. A kisfiunk fél év alatt, de beletörődött ebbe a helyzetbe, külső segítségre nem volt szükségünk. Én egyedül vagyok, ami nagyon rossz, de még mindig jobb, mint amikor vasárnap hajnalban az összes kórházat meg a rendőrséget végighívtam, a férjemet keresve, aki kikapcsolta a telefonját, és elfelejtett hazajönni. A slusszpoén, hogy már azt a nőt is elzavarta, aki miatt elváltunk, de ez már engem egyáltalán nem érdekel. A kisfiam jól van, az apjával is elég időt tölt, amiért még hálás lesz nekem felnőtt korában.

leapyear 2017.05.01. 21:27:43

A házasság egy érzékeny gépezet amit állandóan karban kell tartani. A boldogság nem egy ereklye amit megszereztünk és változatlanul a miénk, hanem ha nem melengetjük, akkor kihűl.
A legtöbb eetben nincs olyan, hogy mert hirtelen az egyik megváltozott. Az már az okozat. Csak egyszerűbb azt hibáztatni, akinél az okozat mutatkozik először. Ahogy a házasság közös mű, úgy a válás is.
Sajnos a legtöbb esetben a párkapcsolatoknál már az elején baj van, mégha nem is látszik. Legtöbb esetben az emberek azt hiszik, hogy majd a másik boldoggá teszi őket, majd a kapcsolat boldoggá teszi őket. Nem fogja. Az illúzió hamar elszáll.
Egy jól működő kapcsolat csak úgy fog létrejönni, ha két olyan ember alkotja, akik önmaguk alapján is boldogok és ezt akarják megosztani a másikkal. Igen, a kulcsszó az adáson van.
Ha mégis megromlott a kapcsolat és gyerek is van, akkor kerül előtérbe az, hogy mennyire vagyunk képesek nem a saját érdekeinket nézni. Sok esetben egy kevésbé viharos válás a jobb választás, mintsem egy gyűlölettel teli kapcsolat, ahol állandó a feszültség. A feszültség jelenléte felőrli a gyereket, hiszen a család a nyugalom, a biztonság kellene, hogy legyen. És igen, nem jó megoldás idegent hozni a családba. Egyáltalán nem. Lehet úgy is kapcsolatot tartani valakivel, hogy az nem jelenik meg a gyerekek életében. A gyerekek érdekében erről le kell mondania annak, akivel a gyerekek együtt élnek. Akivel nem, annak is igyekeznie kell az ő partnerét nem belevonni a gyerekek életébe.

Cicaszemű 2017.05.01. 22:12:32

@NagyVonalakban: Te egy akkora nagy faszfej vagy, hogy ha anyád lettem volna, akkor felültem volna szüléskor mikor pont kint volt a fejed....

Miumiu 2017.05.01. 22:13:24

Gyermektelen nőként bennem számos kérdést felvetett ez a poszt. Az egyik rögtön az, hogy a gyerekek előtt nem volt probléma a házimunka elosztása? Nem szeretném a babával otthon lévő édesanyák érdemeit semmibe venni, mert bizonyára rendkívül időigényes és a végletekig megterhelő feladat egy piciről gondoskodni (nemhogy háromról), de házimunkát az embernek gyerektől függetlenül végeznie kell. (Én például amellett, hogy teljes munkaidőben dolgozom és mellette 2 egyetemre is járok egészen jól elviszem a háztartást, pedig a férjem maximum csak fűnyírásra szervezhető be. :) )
Azt sem igazán értem, hogy miért a férjet kell hibáztatni azért, ha többet dolgozik és kevesebbet házimunkázik amíg kicsik a gyerekek? A párommal mi is gyerekvállalás előtt állunk és már jó előre megbeszéltük, hogy neki jóval többet kell majd dolgoznia az én kieső jövedelmem pótlására. Tulajdonképpen teljesen logikus.(Számomra ez inkább tiszteletre méltó dolog, mint valami olyasmi, ami miatt hibáztatnám.) Egyébként ha valamit, akkor a jogszabályi környeztet, a magyarországi jövedelmeket vagy a szociális hálót lehetne okolni azért, mert a családoknak extra terhet jelent, ha egy nő nem rohanna vissza dolgozni, amint 1 éves a gyereke (vagy netán többet szeretne). Amúgy meg őszintén, manapság ahol a csapból is az folyik, hogy az anyaság milyen kihívást jelent és egyáltalán nem ciki, ha egy nő más -akár szakember - segítségét kéri a problémái megoldásához, úgy gondolom lelkiekben fel lehet készülni arra, hogy lesznek benne olyan hullámvölgyek, amikor mindenkinek marha kemény lesz.
Összességében én azt vallom, hogy a problémákról beszélni kell, lehetőleg rögtön, ahogy az ember érzi, hogy valami nem kóser. Legalábbis sejtésem szerint a fenti történet sem úgy zajlott, hogy egyik nap még a tündéri aranyos feleség volt otthon, aki másnap reggel már egy frigid banyaként ébredt. Egy kapcsolat megromlása folyamat és sok esetben nem is rövid (ellenben ha időben eszmél az ember sok és fáradtságos munkával igenis visszafordítható). A folyamat részleteibe természetesen nem ment a poszt, úgyhogy megint csak magamról tudok nyilatkozni, én ha (bármilyen helyzetben, akár munka, akár családi) azt érzékelem, hogy valami nagyon rossz irányba halad első dolgom szólni és bőszen megoldási stratégiákat kidolgozni, itt maximum csak a másik fél nyitottságának hiánya lehet akadály. :)
Poszternek tippként én sok, tartalmas beszélgetést javasolnék (akár terapeutával) és ha 1 év múlva is az a közös vélemény, hogy nem lehet helyrehozni a dolgot, akkor válás.

Már csak annyit szeretnék, hogy ha egyszer gyerekem lesz és én is megkergülnék legyen mellettem valaki, aki kíméletlenül a képembe nyomja ezt a hozzászólást. :D

Cicaszemű 2017.05.01. 22:20:13

A szerelem egy tűz amit táplálni kell, különben kihűl pár hónap alatt.
Ha erre sincs igényetek akkor vegyetek magatoknak egy kutyát, és ne családot alapítsatok....vagy inkább egy kaktuszt szerezzetek be...
Rossz olvasni a lúzer hosszá szólásokat, nyavalygásokat, sirámokat, csak mert elbaltáztátok és sajnáltassátok magatokat.
Ki milyen virágot szakít, olyat szagol....

Cicaszemű 2017.05.01. 22:26:29

@Miumiu: Tényleg sok a duma...a felét is alig tudtam végig olvasni...Majd ha lesz gyereked, a negyedét is alig tudod majd megírni, meg nem is lesz értelme mert a válaszokat is tudni fogod.... :)
A férjed vagy a társad lesz mindenben, vagy a szobatársad aki mellet élhetsz párhuzamosan....
Azért jobb lenne, ha ezt előre le tudnád tisztázni, már csak a gyerekek végett is. :)

Miumiu 2017.05.01. 22:48:08

@Cicaszemű: Remélhetőleg, ha lesz gyerekem este 11-kor már rég aludni fog és zavartalanul írogathatom a dolgaimat :)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2017.05.01. 23:08:44

Én inkább elváltam, ne azt lássa már a gyerek példának, hogy az a párkapcsolat és a házassag, hogy anya meg apa nem szólnak egymáshoz. Szép kis minta. Így azt tanulta, hogy ha már nem lehet megoldani a problémát akkor fel kell állni. És ez legalább a gyerek számára is tiszta helyzet.

Luzer User 2017.05.02. 01:19:57

Én nem is tudom, hogy kezdődött, de egyszer csak azt vettem észre, hogy nem kellek. Eltelt sok idő, és az este úgy ért véget, hogy jó éjszakát, és elment aludni. Eltelt 100 nap, kétségbe voltam esve, éjjel mászkáltam az utcán, nem tudtam aludni. Ez volt 2012-ben. Megkérdeztem hogy mi változott, azt mondta, hogy fáradt, új munka, utazás, stb. Hozzáteszem, 20 perc az utazás, és mire hazajött (nem éjjel, 17 körül, hetente egyszer 18.30), volt vacsora, gyerekek itthon, esetleg mostam, takarítottam, vasaltam. Aztán nagyjából, viszonylag rendeződött a helyzet, talán havi 1 sex is belefért. Nem sokáig, mert pl. 2012 okt. - től 2014 márciusig egyáltalán nem volt 1x sem. Persze már én sem voltam olyan kedves addigra, veszekedés nem volt, de hűvös volt a viszony. Közben egyre csak hízott, nem, nem tettem szóvá. Ekkor jött az, hogy megint volt átlagban havi 0.8 sex. Aztán tavaly kezdett nagyon elmergesedni a viszony. A gyerek szerette volna, hogy legyen tízórai csomagolva, és ne bolti, hanem szendvics. Én mondtam, hogy miért ne? Erre felháborodott, hogy ő reggel nem bírja a kajaszagot, és különben sem fog ezért korábban kelni. Ok, akkor megcsinálom én. Az nem jó,mert nem egyszeri alkalom. Ok, akkor mindig megcsinálom. (azóta is) A korábban kelést nem értem, mert reggel bruttó 5 percet foglalkozik a gyerekekkel, a többi a saját készülődésre kell neki.
Aztán egyszer sikerült hallani egy beszélgetés részletet, véletlenül (gondolom) felhivott, amikor a drága barátnőjével volt kávézni, és éppen arról beszéltek, hogy "ugyan már, milyen könnyen ki lehet engem rakni a lakásból. A drága nem régen vált el.. Én ezt soha nem említettem, hogy hallottam. Aztán jött, hogy semmi, de semmi nem jó, amit csinálok. Pl: panasz, hogy hegyekben áll a vasalni való. Ok, nekem nem kell, hogy vasalj, megoldom. Amikor kivasaltam a magam, plusz a fiúk cuccait, akkor "látványosan csak a sajátodat vasaltad", ami nem igaz. Jó, akkor mindent kivasaltam, akkor "mi a francnak" volt a köszönet, "nincs is hová rakni" (de van). Tavaly februárban egy reggel, amikor éppen valamit nem jól csináltam, megkérdeztem, hogy egyáltalán szükség van-e rám, akár mint emberre, apára, vagy férje? Azt mondta, nincs.. Szerintetek ez milyen érzés? Az ezt követő beszélgetés alatt mondta, hogy ő szereteTT sokáig, de most nem tudja, majd meglátjuk. Mit?? Ez azóta sem derült ki. Mindenesetre most ott tartunk, hogy jó reggelt, jó estét. Délután amikor hazajön, szia, és többet egy szót sem. Ha vendég van, akkor bűbáj velük, én mintha nem is lennék. Rettenetesen megalázó! A gyerekeket sajnálom, bár velük is olyan, amilyen soha nem volt, menjünk játszani, meg de jó fej vagyok. Gondolom próbálja a saját oldalára állítani őket. Sajnos jól tudom, mi játszódik le benne, mert én is hasonlóan viselkedtem az előző házasságomban válás előtt. Nagyon megbantam már, hogy elváltam, mert az sem volt jó, de ez.. Egyébként 18 éve vagyunk együtt, 15 éve házasok. De már nem sokáig bírom, sem idegekkel, sem egészséggel. Egy ideje azt veszem észre, hogy utálok minden nőt. Én már mégegyszer nem tudom újra kezdeni az életem, nem tudok még egy házat / lakást építeni (az előzőt is otthagytam az exnek) elegem van!

Stang69 2017.05.02. 01:37:13

Na akkor vázolom az én szitumat röviden... KB 1,5 éve gyerekkori barát (legjobb) kicsit maga alatt van (illetve nagyon - mivel évekig a szeren volt, túl egy szerelmi csalódáson) segítségemet kéri, hogy egyenesbe jöjjön.

Mondom gyere, nálam biztonságban elvagy, kitalálod hova tovább, stb...12 éve házas vagyok, asszony mindig otthon (nem szégyen bevallani okosabb mint én, de nincs önbizalma?!? vagy mi és nem járt soha dolgozni) de mivel jól fizető állásom volt egyetlen dolga 1 szem fiunkat nevelni (többek között ez is baj). Új állás miatt sokat melózok itthon és külföldön is. Szal barát beköltözik nálunk van pár hónapot, majd melót talál (persze visszaesik és cuccozik ahogy kell), kibasszák mert 2-3 hét után azt hiszi magáról ő találta fel a spanyol viaszt, vissza hozzánk és egyre többet beszélnek az asszonnyal. Megbízom a nejemben - ismeri a múltját - nekem van elég gondom - ugyanis költözni kell az addigi albérletből és házvásárlás mellett döntünk, plusz az új meló sem igazán pörget fel ahogy szeretném és a sok teher kicsit lenyomott a föld alá - depresszió. Ez van, kiégtem. A baj, hogy az addig is nehéz kommunikáció a feleségemmel még nehezebb lesz, és egyre konvergál a 0 irányába. Mindegy, tavaly májusban végre a ház most márt a miénk, felét KP-ban másik felét pedig hitelből fedezzük. Még mindig magam alatt vagyok, fel kell újítani a házat, szakember hívunk, haver időközben haza költözik és jelzi, hogy jön segíteni. Gyere mondom legalább lesz akivel beszélnem, meg hátha tudok még rajta is segíteni. Segít majd amíg a fiammal városban intézkedünk hirtelen egy délután hazamegy. Nagyon nem görcsölök...Gondoltam felajánlok neki egy kis pénzt a heti segítségért, de ha nem kell hát köszi, egyszer majd még meghálálom - elment majd dumálunk. Augusztus, beköltözünk, keresek új melót, felvesznek ... rögtön távol-keleti üzleti út, majd haza. Egyik este frissít a számítógép és browser nyitva maradt facebuk üzenetekkel benne, ahol is az asszony szerelmet vall oda vissza a drogos nyomorékkal.

Felajánlom nejemnek, beszéljük meg, ne legyen teljesen hülye, ott a gyerek az ő jövője a legfontosabb... ember hiba nélkül nincs megtaláljuk a módját, hogy javítsunk a kapcsolaton. Mindez úgy, hogy még a hangomat sem emeltem fel. Nem, nem kér belőlem... Még én vagyok a hibás, hogy teljesen egyedül hagytam a gyerekneveléssel és hogy ő mennyit szenvedett, meg biztos, hogy én rendszeresen csalom mivel hogy közvetlen vagyok a kolléganőimmel. Nem vagyok egy szent de ilyen nem történt és javaslom mivel mindegyiket ismeri miért nem szembesít valakivel. Szal maradnak az üres vádak és ennyi... amíg nálam minden bizonyíték megvan. Ugyanis később kiderül hogy amíg én üzleti úton vagyok a csávó rájár a nejemre és gyűrik a lepedőt rendesen még úgy is hogy a gyerek otthon van amit én kategorikusan megtiltottam neki.

Felmegy a pumpa, mondom, hogy még egy ilyen és mindenki megbánja még azt is hogy megszületett. Persze hülyének néznek de én megtaláltam a módját és elolvasom az összes fésztúb és email üzeneteiket.

Na azóta eltelt egy kis idő, rengeteg minden történt és most jutottam oda, hogy egyetlen egy dolog miatt lakunk még egy címen és az a gyerek. Imádom a fiam, egyetlen dolog ami éltet az ő.

És a lényeg az most következik... Megértelek... Mivel ugyanabban a cipőben járok bármiről lemondok amíg a gyerekem jövője a tét senkire és semmire nem vagyok kíváncsi, lassan 12 éves lesz és még szüksége van rám. Amíg csak lehet én mellette leszek, inkább lenyelem a békát minden nap, de nem hagyom, hogy bárki a helyemre lépjen - pláne nem egy drogos. Helyesen cselekszel, sok mindenre fel kell készülnöd de meríts erőt a gyerekeidből.

Ami az nejemmel való kapcsolatot illeti nem tartunk sehol, talált egy melót de a fizetése csak az éhenhalástól mentené meg. Szal kényelmes a helyzet, van ház, telek egy balek aki mindezt fenntartja (én) és asszonypajtás megkeresi magának a zsebpénzt. Én egyszerűen nem tudok másik kapcsolatba belemenni, pedig nem kéne megerőltetni magam, a jelenlegi meg nem éri meg az erőfeszítést sem de mindezek ellenére a gyerek miatt hajlandó vagyok lemondani egy normális kapcsolat lehetőségéről is mert csak Ő számít. Kitartást és sok szerencsét kívánok, nálatok még nem romlott el semmi, közös akarattal még mindent vissza lehet csinálni. A lényeg az, hogy meg kell próbálni.

Stang69 2017.05.02. 01:44:35

@Miumiu: Jó majd szépen figyelmeztetünk de előtte írd le a történeted :)

Neta 2017.05.02. 07:08:24

Ha akarsz még esélyt adni magatoknak, a gyerekeiteknek, akkor menjetek el párterápiára. Szerintem még menthető a kapcsolatotok!

kismorgó 2017.05.02. 07:58:05

nem leszek népszerű, de bevállalom.
Az, hogy E/3-ban írsz, nagyon gáz, és sok mindent elárul. Te teljesen ártatlannak érzed magad abban, hogy ez az egész így alakult. Tipikusan mártír vagy, aki szenved, jót akar, és most egy újabb baromságot akarsz csinlni (bennemaradni ebben a szituban) és most ezt magyarázod meg, hogy kapj pár virtuális vállonveregetést.
Hát nem!
Tőlem nem.
Tessék elgondolkodni, mi az, amit neked is másként kellett volna csinálni! Hidd el, van ilyen - ketten vagytok ebben a házasságban!
A másik: Ha nem megy, akkor lépj ki belőle. Rendezzétek felnőttek módjára. Ha meg akarod, hogy menjen, akkor üljetek le bezsélni! 3 gyereketek van, több évtizede együtt éltek, ember - nem hizsem el, hogy nem lehet erről nyíltan beszélni - persze nehéz, és mélyre kell nyúlni az embernek magában ehhez. Drukkolok, és nagyon kérlek, tedd le ezt a mártír vagyok-szegény árva pasi vagyok álarcot.... Sokkal könnyebb lesz. Minden jót!

FlybyWire 2017.05.02. 10:33:40

@kismorgó: Nem népszerűtlen vagy, hanem láthatóan borzasztó tapasztalatlan.
Mintha én írtam volna ugyanezt, 7-8 éve.

kisvirag78 2017.05.02. 10:54:00

@Csaba Bene: Szerintem amit írsz, az annyira megalázó (ismételgetni egy szót, hogy hagyja abba, vagy felvenni és visszajátszani), hogy örökre és végérvényesen elveszi a lehetőségét annak, hogy valaha tisztázni lehessen a félreértéseket.
Tapasztalatom, hogy ha valaki vádaskodik, akkor a szemébe nézve hallgatni kell, elnyomni az indulatokat, és a végén normális hangon visszakérdezni, hogy most, hogy kiadtad minden dühödet, érdemben is beszélhetünk a problémáról? Általában bejön. Olyankor a másik is kapcsol, hogy átesett a ló túloldalára.
Persze, az ilyeneknek általában oka van, sok évig hordozott sértések, mellőzések, frusztrációk, amik napról-napra erősödnek, és ilyenkor túlcsordul a pohár, kijön a habja. Ilyenkor véletlenül sem a másik megalázása, kioktatása a megoldás.
Tapasztalatból mondom. Aki valaha volt tündérből házisárkány lesz, az többnyire nem szörnyeteg, hanem egy végtelenül elkeseredett és szeretetre vágyó lény.

kisvirag78 2017.05.02. 11:11:04

@Miumiu: Csak annyit tennék hozzá, hogy amíg nem volt gyerekem, addig egyszer kitakarítottam egy nap, és az elég volt, én sem értettem, mit rinyálnak a gyerekesek, akik még csak munkába sem járnak. Amióta vannak (és nekem 5 gyerekem van), azóta a takarítás, rendrakás, mosás, teregetés 24 órás meló, soha véget nem ér, és közben dolgozom is, ami miatt a háztartás körüli teendők minden szabadidőmet felőrlik. Amikor az egyik szobát befejezed, akkor szembesülsz azzal, hogy a másikat kezdheted elölről, és így tovább. Kilátástalan, és ez benne a kikészítő. Olyan, hogy rend és tisztaság mindenhol, általában több kisgyerek mellett kivitelezhetetlen. Arról nem beszélve, hogy emellett magadra semmi időd nem marad, ami tovább frusztrál. Amikor aszerint választasz frizurát, hogy azt napi 10 másodperc alatt készre tehesd, nem aszerint, hogy mire vágysz/mi áll jól. Amikor nem mered felvenni a szép ruhádat, csak az utolsó pillanatra tartogatod, nehogy összekoszolják a gyerekek, de megcsúszol, és végül elmész a vacakban, hogy ne késsetek el...
Ha ezeket előre tudnák a nők, gyanítom, hogy kihalna az emberiség.
Anyósom (férjem egyke, és már el is felejtette, milyen volt kisgyerek mellett) tette a megjegyzéseket, hogy miért is nem tökéletes minden nálunk, aztán ide kellett költöznie egy lakásfelújítás miatt, és ketten nem végeztünk, akkor jött rá arra, hogy alma és körte a két életforma.

kisvukk15 2017.05.02. 13:19:20

Először biztos, hogy megpróbálnám rendbehozni a kapcsolatot. Feszült légkörben, semmilyen kacsolatban élni nap, mint nap, semmi értelme. Az számomra nem derült ki, hogy milyen próbálkozások voltak ennek érdekében, egyáltalán voltak-e. Külső segítség igénybevétle pl. Feleség mennyire lenne nyitott ilyesmire, vagy neki jó ez az állapot? Kettesben töltött, tartalmas programok voltak-e a gyerekek születése óta? Valami közös cél, ami nem a gyerekekről szól?
A régebbi sérelmekkel kapcsolatban a következő jutott eszembe: három kisgyerek anyukájaként, számomra fontos, hogy a párom elismerje, hogy sokszor igenis nehéz egyedül boldogulni a háztartással, gyerkőcökkel napközben. Nyilván teljesen átélni nem tudja, mert neki meg más a nehéz. De egész más úgy, hogy tudom, hogy értékeli, amit csinálok, és nem bagatelizálja el, hanem megpróbálja megérteni a helyzetet. Az érzelmi támogatás legalább annyira fontos, mint az, hogy konkrétan mennyi házimunkát csinál.
Ha semmi nem segít, akkor viszont a válást választanám. A gyerekek (kicsik is) érzik, hogy valami nem stimmel, ez így nekik se jó. Nem hiszem, hogy azzal lennének megkímélve, hogy évekig egy színjátékban élnek.

Házas társas · http://hazastarsas.blog.hu/ 2017.05.02. 13:51:10

@Luzer User: a sok hozzászóló közül talán a te sztorid ütött leginkább szíven. A posztomban leírtak folytatásának tűnik. Nehéz erre bármit mondani. Én abban találok erőt hogy a gyerekeimre összpontosítok es próbálok értelmet adni az életemnek a munkám és hobbim révén. .. Őszintén kívánok neked hasonlókat és kitartást. Ha beszélgetésre vágysz itt biztos megértésre találsz ezen a blogon. Tarts ki!

Házas társas · http://hazastarsas.blog.hu/ 2017.05.02. 14:07:45

@kisvirag78: annyiban jól látod a sztorit hogy a feleségem valóban cserbenhagyásnak élte meg a gyerekeink születése utáni 3-4 évet. Oka: dolgoztam ő meg nehezen győzte a gyerekekkel a teendőket. De nálunk ez sajnos azóta is tart. Most is allandóan ellenséges mert hogy ő annyit dolgozik. ...

Viszont nálatok ha jól értem egy hasonló helyzet után rendeződtek a dolgok. Ez reményt ad nekem is. Mennyi időbe telt a gyerekek születésétől? Nalunk 10 éve mennek így a dolgok. Az elridegülés (egymáshoz sem érés) 1 éve.

kisvirag78 2017.05.02. 14:46:35

@Házas társas: majdnem 14 éve vagyunk házasok, lassan két évtizede vagyunk együtt. 13 éve, a legnagyobb gyerek születésével indultunk el a lejtőn, többször futottunk neki a megoldásnak, többször részben hozott csak eredményt, ami ideiglenes volt, volt, hogy közben bevállaltunk még egy gyereket, hogy akkor már minden tuti, aztán visszaesés, és kb. 2 éve mondom azt, hogy ez így maga az ideális házasság. (Ehhez kellett egy nagy családi tragédia is 8 éve, az volt a legnagyobb mélypont, ami rádöbbentett minket arra, hogy mi is az igazán fontos, és azóta nagyon tudatosan kezeljük saját magunkat, de sajnos a tönkretett dolgok nem jönnek helyre azonnal, és idő volt a sok tüskét kihúzogatni a lelkünkből.) Tehát nem reménytelen 10 év után sem. Nekünk is voltak egymáshoz érés nélkül telt hónapok, volt 16 hónapos szakasz is, és a legrosszabb az egészben, hogy mindketten szerettük volna, ha újra minden téren együtt vagyunk, de a büszkeség, a sértettség valahogy úgy hozta, hogy mindketten azt hittük, a másik nem akarja. Még onnan is volt visszaút.
Az, hogy ez az állapot 10 éve tart, azt jelenti, hogy radikális változás nélkül akármeddig maradhat, esetleg rosszabbodhat. Ez egyre inkább elhatalmasodik az emberen, a válaszreakció még durvább, arra még ridegebb a reakció, és így fokozódik észrevétlenül a végtelenségig, illetve a válásig.
Nekünk az volt a nagy szerencsénk, hogy nagyon szerettük egymást, és nagyon sok dolgot le tudtunk adni az egónkból a házasságunk érdekében.
Egyébként megéri az erőfeszítést, hidd el. Amit hatalmas erővel helyrehozol, az már nagyon értékes kincs lesz. A gyerekek közül a két nagyobb fiú már kiskamasz, látja, hogy küzdünk egymással, magunkkal, és néha szólnak is, hogy OK, anya, apa, most már kidühöngtétek magatokat, akármiben is van igazatok, a veszekedésben nincs, tessék kibékülni. Miközben ezek a veszekedések előttük maximum viharos tekintetekben nyilvánulnak meg, látják, érzik, mi zajlik, és úgy érzem, a kibékülés, az újrakezdés örök lehetőségét már sikerült eléjük példának megmutatni.

kisvirag78 2017.05.02. 15:13:20

@Házas társas: Még annyit, hogy van 3 nagy gyerekünk, akik a krízises időszakban születtek, és van két kicsi (2 és 3 éves). A két kicsivel egyáltalán nem voltam depressziós, nem éreztem magam cserbenhagyva, pedig sokkal több dolgom volt, és kevesebbet tudott a férjem fizikailag segíteni, tehát ez nem függ össze a gyerekek életkorával.
Ha úgy veszem, a két kicsi már a házasságmegmentő programunk gyümölcse, és a bizonyítéka annak, hogy nem a gyerek születése körüli nehézségek, hanem a szülők rossz konfliktuskezelése a problémák gyökere.

Házas társas · http://hazastarsas.blog.hu/ 2017.05.02. 16:55:54

@kisvirag78: számomra biztató amit írsz. Sosincs késő rendbe tenni a dolgokat.

Velünk egyébként most az van, hogy egyes napokon tűrhető minden, néha még egymásra is mosojgunk, aztán elő-elő firdul egy-egy felcsattanás hol nála hol nálam. Intimitás egymáshoz érés viszont nincs. Soha.

Dirk Gently 79 2017.05.02. 18:28:03

Az én történetem is hasonló. Otthon a gyerekekkel a feleség, én sokat dolgozom, házimunkába nem tudtam nagyon segíteni, állandó veszekedések.

Tömören a saját nyomorom:

Megértettem, hogy mi az ő problémája (fent már jó páran leírták), csak az maradt ki a számításból, hogy én alkalmazott voltam, a gyerekeink a válság alatt születtek. Alkalmazottként az, hogy sokat dolgoztam (napi min. 12 órát) az nem választás kérdése volt, hanem kényszer. Vagy ez volt, vagy a semmi. Rettenetesen utáltam az akkori munkahelyem, de míg most igen, akkor nem kapkodtak a szakmám után. (Csak külföldön, ahová persze feleségem az ott kb. használhatatlan diplomája miatt nem akart jönni.) Szóval vagy ez volt, vagy a munkanélküliség. Relatív közepesen jól éltünk, de egyszerűen nem volt olyan opció, hogy elmegyek valahová feleannyiért dolgozni 8 órában. (Megpróbáltam.)

Sokféleképpen szerettem volna rendbehozni, de belőlem is csak egy lenézett ATM lett a végére. Mivel olyan családban nőttem fel, ahol a szülők a gyerekek miatt maradtak együtt, úgy döntöttem (és nem volt benn harmadik), hogy nem rakom rájuk ezt a terhet. Most van folyamatban a válás.

Úgy gondolom van két alapvetően jó szülő, akik együtt nem, de külön jól tudnak funkcionálni. Azt hiszem mindenkinek jobb így. Vagy legalábbis remélem.

StillBreating 2017.05.02. 20:17:17

Nagyjából végigolvastam a kommenteket,már csak azért is,mert érdekelt a másik oldal...22 év után 3 gyerekkel jutottunk mi is hasonló helyzetbe.Végig amíg csak lehetett ,a kicsi 8 éves koráig csak gyereket neveltem háztartást vezettem..szóval kiszolgáltam a családot,mellette amennyit lehetett tanultam.Aztán visszamentem dolgozni..és itt lett vége az idillnek.napi 12 óra távol az otthontól ,megmaradt a házimunka nekem persze a bevásárlás,főzés mosás..szóval minden,úgy hogy a párom órákkal hamarabb hazaér,mire én megérkezem ő már általában alszik is egyet délután...amikor szóvá tettem közölte hogy ő nem háztartási alkalmazott..innen indultak a gondok,akkor értettem meg hogy mennyire semmibe vesz,amíg megvan a kényelem addig jó,ha nincs akkor mekkora szemét vagyok.És egyáltalán mi az hogy fáradt vagyok,amikor este 10kor még kevergetem a másnapi ebédet...mostanára odáig jutottunk,hogy a Sziá-n kívül nem kommunikálunk semmit,azóta persze beújított egy barátnőt is,akivel lebukott...a kicsi most kiskamasz..azon őrlődök,hogy mivel nem teszem tönkre az életét,az a jobb ha látja ezt a rideg kapcsolatot de együtt maradunk vagy szétmegyünk..és akkor vele mi lesz?Nagyon nehéz...Ja még valami: Miumiu, majd ha lesz gyereked egyszer, olvasd el a kommentedet..nekem is voltak idilli elképzeléseim de az élet felülírta...

FlybyWire 2017.05.03. 10:51:42

@Miumiu: "de házimunkát az embernek gyerektől függetlenül végeznie kell."

Lol, te milyen cuki cicu vagy....
Házimunka gyerek nélkül és gyerekkel...Kb. mintha a borsót hasonlítanád a tengeralattjáróhoz :D...

zöld küllő 2017.05.03. 12:04:44

Szerintem az "anya otthon gyesen végtelen számú évig, apa meg melózik látástól vakulásig" felállás (amit a magyar társadalom kb. egyedül üdvözítőnek hisz) iszonyúan megterheli a kapcsolatokat. Évekig nincs arányos munkamegosztás (az apa nem vesz részt a házimunkában, az anya meg a pénzkeresetben), így sokszor kialakul az, hogy a házastársak kb. két külön világban élik az életüket évekig. Nekem nagyon sok nő panaszkodik, hogy magára van hagyva a gyerekek ellátásával, meg a rengeteg felelősséggel, ami iszonyúan megterhelő + hozzájön a teljes életmódváltozás, ami értelemszerűen a nőket érinti jobban (fáradtság, izoláció, folyamatos készenlét). De férfiak is mondták nekem, hogy hatalmas a teher, hogy az egész család anyagi biztonságáért ők felelnek, ami sokszor azt is jelenti, hogy nem tölthetnek annyi időt a gyerekeikkel mint szeretnének, és az is, hogy úgy érzik: a nővel már nem tudják megbeszélni a "külvilág" dolgait (munkahelyi problémák, stb.), mert a nő begubózott az otthoni világba. Sokkal élhetőbb lenne az arányosabb munkamegosztás mindkét téren, és akkor a felek jobban megbecsülnék egymás munkáját, kevésbé stresszelnének meg rogyadoznának egyedül a terheik alatt, és több lenne a közös pont is. Lehet, hogy triviális, amit írok. Meg persze túl általános is. De szerinem hasznos lehet, ha az ilyen konfliktusoknál az ember nem CSAK azt nézi, hogy a másik mit hibázott meg hogy ő maga mit hibázott, hanem azt is, hogy a végeláthatatlan gyeses időszak nehezített pálya, és kevesen tudják jól csinálni. Viszont lehet rajta változtatni.

Miumiu 2017.05.03. 12:24:57

@FlybyWire:
Nézd, mivel azzal nyitottam, hogy nekem még nincs gyerekem, valóban nincs rálátásom. :) Mivel tényleg szinte mindenkitől azt hallom, hogy a gyerekvállalás nagyjából 600%-os munkateher növekedést jelent és az ember 3 percre sem mehet ki a wc-re, mert ennyi idő épp elég a gyereknek ahhoz, hogy intergalaktikus katasztrófát idézzen elő egy plüssjáték segítségével, kénytelen vagyok elhinni, hogy egy kicsivel otthon lenni valóban ennyire nehéz. :)
Ugyanakkor még csak gyerekvállalást tervezgetőként be kell vallanom, hogy marha félelmetesek ezek a kilátások és kapaszkodom a reménybe, hogy azért ilyen tűrhetetlenül rossz. :)

FlybyWire 2017.05.03. 15:21:40

@Miumiu: A 600% nagyjából helyes, sőt inkább konzervatív becslés... :)
De ettől függetlenül egy gyerek mindent megér. Ennél sokkal, de sokkal többet, úgyhogy nem érdemes habozni.
Az igazi boldogságot ők tudják csak elhozni.

FlybyWire 2017.05.03. 15:22:50

@zöld küllő: Jókat írsz, a megvalósíthatósága a mai világban (itt nálunk pláne) sajnos nagyon minimális :(

zöld küllő 2017.05.03. 18:48:51

@FlybyWire: Igen, sajna nincsenek illúzióim, ebben igazad van... Rendszerszinten még jó ideig nem lesz megoldás, de azért egyénileg lehet ezt-azt finomítani rajta. Pl. sokan írják, hogy alig-alig van szex. Arról konkrétan vannak kutatások, hogy a felek elégedettebbek a szexuális életükkel akkor, ha az otthoni munkákat megosztják. Amit totál megértek, a szolga üzemmódból nehéz istennővé válni félóra alatt... (a "szolga" alatt annyit értek, hogy a házimunka sokkal kevésbé változatos, nincs igazán látszatja és megbecsültsége, ja és ingyen kell csinálni, felmondás nincs és szabadnap is alig-alig. Ez nagyon-nagyon más, mint egy munkahely...)

Szerintem Házas társas konfliktusának feloldásában segít, ha tudják: kevés pár van, akinek természetesen kellemes az évekig tartó gyeses felállás, egyszerűen mert nem emberszabású. Azaz nem személy szerint velük van baj, hanem a helyzetben szenvednek. Szerintem ezzel a tudattal talán könnyebb elindulni a megoldás felé - ha még nem lendültek át azon a ponton, ahonnan nincs visszaút. De remélhetőleg még nem.

FlybyWire 2017.05.10. 14:14:45

Egy kis update, hátha segít, legalább a bloggazdának (ha más nem is olvassa).
Szóval... én most lekopogom, de elindult valami.
A fentebb említett "Fireproof" című filmet megnéztem korábban.
Nos, van benne pár jó gondolat, de sajnos a film nagyon el van rontva, az erőltetett Jézusozással, és a kartonpapírból kivágott, 0 komplexitású karakterekkel.
DE azért lehet belőle kivenni 1-2 használható dolgot.
Pl.: önreflexió. A párunk viselkedését alighanem már elég jól ismerjük, sok év után. Tudjuk, mire kb. mit fog reagálni, mikor várható veszekedés, mikor lehet jó a hangulat - felismertük a mintákat.
Na de saját magunk? Miért vagyunk képesek néha türelmes maradni, máskor meg - ha jobban megnézzük - mi vagyunk az, aki nem tudja megállni, hogy ne reagáljon hülyén valamire, amire nem kéne. Tudom, hogy nem kellett volna kimondanom, de kimondtam.
Ami nekem, férjként és apaként, sok év után csak most kezd megvilágosodni, az hogy egyvalamit nagyon érdemes elkerülni: reagálni az egyértelműen igazságtalan, kifejezetten bántó szándékkal kimondott/kiabált szavakra. És ez ROHADT nehéz, mert tudjuk, és Ő is biztosan tudja, hogy ez mind nem igaz. És nem ordítom le a fejét, nem vágom vissza a bajokat amiket ő csinált, nem reagálok szinte sehogy - hanem elengedem. Az ELENGEDÉS a legnehezebb.
Nekem alig-alig megy. De amikor el tudom engedni az ilyen, és eltelik egy kis idő, akkor a következőket figyelhettem meg mostanában. Egy idő múlva ismét el tudok mondani egy mondatot nyugodt hangon, közbvevágás nélkül. Objekívat, nem sértőt, konstruktívat. Eltelik még egy kis (néha több) idő, és a párom jön oda, hogy gondolkodtam, pár dologban nem volt igazam.

!!!!!

El tudjátok képzelni, milyen ez? Évekig alig tapasztaltam ilyet, de ezen a héten ez is előfordult!
Egyszerűen teljesen máshogy működik, gondolkodik és kommunikál a nő és a férfi. A nő érzéseket hoz-visz, kifejez, beléjük fullad, kirobbantja őket magából, megbánja őket, visszajönnek, átfordulnak, átalakulnak.... egy merő káosz.
Ha egy negatív érzésroham éppen (okkal vagy sem) rajtunk csapódik ki (mert mi vagyunk az a hely, idő és pont, amin kicsapódhatnak, mert a munkában, jó esetben a gyerekeken nem), akkor az ki fog csapódni, és ha mi férfiak a logika élesre fent machetéjével próbáljuk meg cafatokra szeletelni ezt a negatív érzelemhömpölygést, akkor eleinte csak a szar ömlik ránk 1 nagy darab helyett sok sok szétesett apróban, de ha esetleg "sikeresen" szabdalkozunk, akkor még az is lehet, hogy "megnyerjük" ezt a csatát, életünk párja pedig visszavonulót fúj, összeroskad, elvonul, sírdogál - a frusztrációjára pedig még elkeseredés, magány, majd később depresszió, elhidegülés rakódik - ebből pedig már nehéz a visszaút.
Szóval... az én tippem: legyünk egy saját magunk által biztosan nem pont így definiált FÉRFI, és álljunk magunkat kihúzva a (sokszor hormonok, PMS, jóégtudja) mi által felturbózott érzelmi viharban, mint a szálfa - majd amikor vége, és ismét csendes a tenger, akkor a párunkat lehetőleg szeretetet kimutatva megközelíteni, a támogatásunkról biztosítani - ha erre képesek vagyunk - KRVA nehéz!!! - akkor, ha még nem halt meg benne irányunkban minden - ő is el fog gondolkodni. És rá fog jönni dolgokra.

A párterápia pedig nem csodaszer, mégis baromi hatékony. Nagyon egyszerű a pszichológiája: a terapeuta is pontosan látja kívülről azokat az ártó, káros mechanizumusokat a kapcsolatunkban, amiket mi magunk is - a párunkban.
Mi ezeket hiába hoznánk fel a társunkban - értelemszerűen csak ártana, hiszen oly sok negatív érzés, szokás, tapasztalat tapad már minden kommunikációnkhoz - "csak azért mondja, hogy fájjon."
A terapeuta is el fogja ezeket mondani, de olyan formában, hogy nem bántó (miért is lenne az, neki ez nem lehet célja még közvetve sem), és teljesen hiteles is - saját hazájában senki nem lehet próféta, ezért kell a külső, független szem, ami meglát minden kis bajforrást.

Szóval, menjetek párterápiára, legyetek (női szemmel nézve) FÉRFIAK, és akkor semmi sem reménytelen.

balucs 2017.05.11. 14:07:11

@FlybyWire: többnyire egyetértek, főleg a párterápiás résszel.
Bár nehéz, de szerintem sem szabadna feladni!
Ha már csak az egyik fél melózik a házasságán, akkor az simán átragadhat a másikra is!
Az biztos, hogy sok év után nem könnyű, de nem is lehetetlen! Hajrá!

FlybyWire 2017.05.12. 11:00:15

Ja, még egy jó tipp (nekünk bevált.).
Szóval céges cafeteria keretből befizettem magam és a feleséget is egy olyan eü. szolgáltatóhoz, ahol évente egyszer ingyenes bővített szűrést csinálnak, ami mindenre kiterjed.
Feleségnél az jött ki, hogy egészséges, de a kondíciója igencsak gyenge. Szóval orvosi papírja volt, hogy muszáj lenne mozognia.
El is kezdett, jobb híján futni.
Erre mit ad isten? IMÁDJA, alig várja hogy mehessen, teljesen rákattant...
Nem is csoda: közvetlen utána endorfin-hegyek, idegrendszer kisimulva, béke, boldogság. Bónuszként fogyni, formásodni is kezdett - önbizalom a sok kisgyerekes év után végre nem csökken, hanem nő - készülhet új fürdőruha vásárlásra a nyaralás előtt stb. stb - öröm és boldogság! :)
És megint a pszichológia - én 6 éven át hiába mondtam neki, hogy mozogni kellene rendszeresen, hiába tettem hozzá mindig, hogy az egészsége miatt, mert az alakjával semmi kifogásom (60-62 kg-nál még terhesen is alig volt több), megint a saját házában próféta effekt: amikor egy külsős doki mondta neki, egyből hatott.

Szóval ez a kivizsgálásos dolog bevált, és mégiscsak szerencsébben jött volna ki, mintha mondjuk kap ajándékba egy fitnessz-bérletet (klasszikus tapló poén) - nincs az a nő akinél ez jól jönne ki... :D

Luzer User 2017.05.15. 23:55:48

Na jó, kész, elegem van, föladom az egészet. Sziasztok.

Luzer User 2017.05.16. 00:09:30

@zöld küllő: Ha szabad megjegyeznem, a "segítség, házimunka" kategóriában. Egy f... t. Semmivel sem lesz jobb, köszönet sem jár érte. Maximum onnantól már elvárás lesz. És még annyira sem leszel "férfi". Ha akar, (és akar!) abba is beleköt,hogy miért csináltad, miért így.. Nem vagyok hülye hozzá, nem rontok el egy mosást, vasalást. De legutóbb, amikor kimostam a gyerek ágyneműjét, mire hazajött (kellett), csak lebaszva lettem, hogy ráért volna. Csak annyit mondtam, hogy egy 'köszönöm' is elég lett volna,ha már mond valamit. Nem fogom megkoszonni! - volt a válasz. Hát ennyit erről. Egyébként 276 napja volt az utolsó sex. Nem is lesz többé soha.

FlybyWire 2017.06.01. 10:41:46

@Luzer User: nem elég "csak" a házimunka.
Nem elég "csak" az ajándékok, programok.
Nem elég "csak" bókolni, kedveskedni, támogatni.
Mindezek egyvelege kell, egészséges mértékben.
A már említett bugyuta "Fireproof" című film amilyen gagyerák, azért volt benne legalább 1 jó gondolat.
Tanulmányozd a nőt! Ismerd meg újra! Fedezd fel, derítsd ki, minek örül.
SOHA ne probáld meg érvekkel sarokba szorítva legyőzni, amikor shit teszttel kínoz.
Kurva nehéz, én aztán tudom.
De meg lehet oldani.
Én pl. tegnap szexeltem egy óriásit a feleségemmel, amit ráadásul ő kezdeményezett.
Pedig hétfőn még veszekedtünk. Csak nem álltam bele, hanem higgadtan, egyszer elmondtam a véleményem, utána hallgattam.
Másnap elnézést kért. 1 napra rá szex.

Ez az egész egy olyan érdekes kérdés, hogy rohadt sokat kell beleáldoznunk férfiként úgy, hogy egy ideig semmit nem kapunk vissza, és rohadtul nem érezhetjük, hogy megéri az egész, RÁADÁSUL nem szabad, hogy látsszon rajtunk sem az igyekezet, sem az, hogy mi most aztán áldozunk ám.... természetesnek, kéretlen, belülről jövőnek és NEM megalázkodónak kell lennie az egésznek.
Látszania kell rajtunk, hogy szeretjük és kívánjuk a nőt.
Ápoltnak, igényesnek, a lehetőségekhez képest vonzónak kell lennünk.

Rohadt sok dolog ez, egy bizonytalan célért cserébe?
AZ. Nagyon. Szinte mindenki feladja, és aki nem adja fel, annak se tuti, hogy bejön.

De ha bejön.... akkor nem csak a család, a gyermekek hangulata, lelki épsége miatt lehet megnyugodni, hanem a saját egészség és boldogság is kap egy nagy esélyt!

Luzer User 2017.06.01. 22:19:11

@FlybyWire:
Szia!
Lehet, hogy igazad van, lehet hogy van, ahol működhet. Ez nem nálam van.
Nézd, mi nem veszekszünk, nincs vita. Mert nem beszélgettünk, sőt nem beszélünk. Illetve én próbálok beszélgetni, hazajön, megkérdezem, hogy mi volt ma, mi történt. Semmi különös. Ennyi. Aztán mintha ott sem lennék, de szó szerint. Mindenéből süt a "mi a francnak vagy itt, utállak, semmi közöm hozzád".
Tudod hogy milyen megalázó, úgy itthon lenni, hogy "láthatatlan" vagy? Egyszerűen nem vesz tudomást rólam. Sem egy köszönöm, ha valamit csinálok neki, sem egy dícséret. Úgy tesz, mint aki észre sem veszi. A múltkor este elég rosszul voltam, (nem igazán tesz jót ez a helyzet az egészségemnek), reggel eszébe sem jutott megkérdezni, hogy hogy vagy. Bazzeg az idegentől megkérdezi az ember, még ha nem is érdekli!
Legfeljebb bosszantotta, hogy nem döglöttem meg.
Ez a házasság már kifújt, nincs semmi jövője. Már én sem akarok mást, mint hogy vége legyen, ne lássam többé. Mint két rosszban lévő szomszéd, akik, mert kultúr embernek tartják magukat, köszönek. De közben azt gondolják, hogy dögölj meg.
Nagyon sokáig én még szerettem volna, ha rendbejön, de most már azt hiszem, nem akarom. A gyerekek miatt sem érdemes, ahogyan olvasgattam, annyira nem viseli meg őket, mint gondoltam. Én beledöglök majd, szó szerint, az biztos. Ami nem baj, mert úgy sem tudok hová menni. Eddig 1 lakást, meg egy házat felépitettem. Még egyet nem tudok, nem is akarok. Azt hittem hogy mennyivel jobb lesz majd nekem ez az "új élet". Hát nagyon megbántam. Ennyire még soha nem voltam megalázva, semmibe véve. Sajnos kihat a munkámra is, mert mindig ez jár a fejemben. 2-3 órákat alszom éjszaka, elegem van, ebből is, meg az egész életből. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy van valakije, mert valahogy ilyesmi voltam én is a régebbi házasságomban, amit nagyon - nagyon szégyellek. Most az akkori viselkedésemet bünhődöm. Az akkori magamból tudom, hogy csinálhatok én bármit, már nem érdekli.
Neked még "jó", mert veszekedtek. Az még valami érzelmet jelent. Nekünk már az sincs. Egyébként túl vagyunk a 300 sex nélküli napon. (igaz, a csúcs 510 nap)
Az utóbbi 6 évben összesen volt kb. 50 alkalom..
Már el sem tudom képzelni hogy "úgy" nyúljak hozzá. Kb.mintha egy ismerős nő lenne, akihez váratlanul hozzáérek, annyira lenne természetes. Ha esetleg megsimítom a karját, olyan reakciója van, mintha a villamoson tennéd egy ismeretlennel. A múltkor majdnem bocsánatot kértem. Lehet hogy vicces, de tényleg így volt. A lakásban úgy közlekedünk, hogy nehogy egymáshoz érjünk. Tudod :ajtóban félreállsz, "gyere csak", köszönöm, de gyere te..
Én soha nem bántottam, nagyon szerettem, nem tudom hogy mivel érdemeltem ki ezt az utolsó senki státuszt. Amit lehet, tudtam, megadtam.
Jobban elviseltem volna, ha amikor 6 évvel ezelőtt először szóltam, "hogy mi a baj?" akkor azt mondja, hogy elege volt belőlem, váljunk el,mint ez a lelki terror. Arra megy, hogy meddig bírom?
Hát eddig. Nekem ez az élet nem kell. Elég volt, eleget éltem, nem akarok tovább úgy élni, hogy láthatatlan, útban lévő senkinek érezzem magam.
Köszönöm, hogy meghallgattatok. (vagy nem)

Cica7 2017.06.03. 16:54:37

@Luzer User: Nagyon átérzem a helyzetedet...
Én is így éltem sok éven át, a második házasságomban.
Plusz kudarc az, akinek a második házassága sem sikerül, éveken át próbáltam kitartani, benne maradni, aztán már csak feleségből átvedlettem lakótárssá, majd gyűlölt megtűrt személlyé...nem szólt hozzám, nem köszönt, büntetett a hallgatással, átnézett rajtam, viszonya volt mindenkivel, aztán egyszer csak a családi baráti házaspár feleség tagjával is, de a rohadék nő is sunyított....:((
A hideg és kommunikációmentes évek pedig kihozzák az emberből az állatot és az az agressziót, főleg, ha egy normálisan gondolkodő ember nem érti, hogy miért viselkedik úgy a társa, mint egy pszichopata.
Nem kell senkinek sem így élnie, lenézve, megalázva és szeretetet kuncsorogva....
Ne várd meg, hogy idáig jussatok.
Minél tovább maradsz, annál jobban rámegy a lelked....:(((

Luzer User 2017.06.03. 17:46:17

@Cica7: Köszönöm szépen! Igen, lépni kellene valamit, de mit? Hová, miből, minek, kivel? Nekem már nem kell még egy nő (nem azért mert a jelenlegi kellene. Már nem.) Bocs, Te nő vagy, de én meg már gyűlölöm a nőket. Meglátok egy nőt az utcán, első gondolatom, hogy "de jól néz ki", és rögtön a második, hogy ez is csak egy szemét dög lesz. (vagy már az)

kutyáslány 2017.06.05. 14:15:56

@Luzer User: Én nőként éreztem ezt sokáig, ugyanígy második házasság ugyanilyen kudarca után. Most ne nőkön gondolkodj, hanem hogy magaddal békében tudj lenni, az meg esélyesen együtt nem fog menni, ha a másik fél nem vesz részt benne. A tehetetlenségnél gyilkosabb dolog meg nincs. Tapasztaltam. :(

harcimarci12345 2017.06.18. 05:53:41

Nah, hàt mintha a sajàt èletem olvasnàm. Nàkunk mondjuk egy gyerek van ès most lesz 2 èves. A felesègem a szülès óta ebben a "vèsz àllapotban" van. Persze minden rossz ès baj egyèrtelmű forràsa èn vagyok. A szemèt sz@r apa aki nem foglalkozik "velünk". Mert ugye van ő ès a gyerek. Mint az antant. Ès van apa a szemèt nàci. 2 èv alatt a kapcsolatunk a felegekből a pokol legmèlyère süllyedt. Se szeretet, se megbecsülès, teljes kiègès. Komolyan megvàltàs bent lenni a munkahelyemen, ahol persze kapom az smseket hogy ma mikor vègzek mert mèg be kellene vàsàrolni, vagy elmenni ide oda amoda.
Mikor a kiosztott feladatok vègère èrek ès 2 órâval a munkaidő vège utàn hazaesek màr jön is lecseszès cunami. Hol jàrtam mit csinàltam mièrt ezt a fajta wc papírt hoztam mièrt nem a mâsikat ennyit se lehet ràmbízni, jah ès persze ma se làt a gyerekem ès milyen apa az ilyen. Èn màr biztos vagyok benne hogy vàlni szeretnèk csak azt nem tudom mikor. A gyerekem imàdom de ezt a lègkört nagyon nehezen viselem. Ez szètràgja a lelekem ès az idegrendszerem.

NolittleCat 2017.07.05. 12:09:48

Nagyon jó a blog és az írás szerintem! Remek témát dolgoz fel.
Csak egy költői kérdést tennék fel. Akik ebben a szituációban élnek nap, mint nap azok nem gondolnak a gyerekeik tényleges jövőjére? Arra a jövőre, amit majd nem lehet visszacsinálni, amit nem lehet pénzzel és színjátékkal majd elintézni a későbbiekben? Mint elvált szülök gyereke mondom azt, hogy majd tíz vagy húsz év múlva mi lesz a szeretett porontyokkal?! Erre nem gondoltok?! A gyerek azt a normát hozza majd a saját életében is, amit otthon lát. A kihült kapcsolatokat, a szeretet hiányát (amit nem lehet eljátszani). A gyerek akárhányéves nem hülye! Csak azt nem veszi észre, amit nem akar (még) észrevenni. Majd ha nem lesz normális párkapcsolata, nem fogja érteni, hogy miért történik vele az ami történik, furcsán viseli a dolgait s nem érti, hiszen ezt a normát látta, akkor majd gondoljatok vissza arra, hogy a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve. Én sohasem ítéltem el a szüleimet azért, hogy elváltak. Kicsi voltam akkor, de most is belátom, hogy nekem ez így jobb volt, egy dolog volt, amit anyukám (akivel együtt maradtunk a bátyámmal) el_aszot, de azt rendesen. Nem hozott új párt a családba, mert azt vallota, hogy a gyerek az első! Ez nem volt jó, sérültünk én is és a bátyám is ma már 27 év elteltével a válás után szemmel láthatóak a nyomok. Nem volt apaképem és ami a legszomorúbb a bátyámnak sem. És ez nem jó, nem láttuk a szeretet, hogy a szülők törődnek egymással én így lányként kemény lettem, látszólag jéghideg és flegma (pont az ellenkezője vagyok), nem beszélve arról, hogy az idősebb férfiakhoz vonzódom és egy kapcsolatban sem tudok megmaradni hosszútvávon (pedig szeretnék!!!), a bátyám képtelen az érzései kifejezésére és egy nő sem tud mellette megmaradni, pedig mindent megad nekik. Háhh könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire el tudja cseszni egy szülő a gyereke életét szimpla jóindulattal :_(
Szerintem egy szülő egy dolgot tehet! Nem hazudik a gyereke képébe nap, mint nap! Nincs színjáték és boldog pont... Ha ez egy másik kapcsolat akkor ott és nem áldozza fel magát "a gyerekért".Én aztán egyáltalán nem vagyok ezért az áldozatért hálás!!! Sőt mindig is úgy éreztem, hogy én vagyok a hibás az össze rosszért és boldogtalanságért :( Hiszen a gyerekek miatt volt minden. Hmmm...a megoldásom az volt, hogy mióta az eszemet tudom minkét szülőmmel megszakítottam a kapcsolatot, így érzem jól magam. És rettenetesen szenvedek ettől és szégyellem de ez van. Nem akarom, hogy az én leendő családomban részt vegyenek és megmérgezzék azt, nem kívánatos a szerepük számomra.
Tudom és érzem, hogy cselekedeteik nagyban befolyásolták a mostani személyiségemet, hogy miként élek meg dolgokat és ez huszon év múlva derült ki! Köszönöm, de én ezt nem kértem.
Tehát ne hazudjatok nekik kérlek, legyetek boldogok és abban mesterkedjetek, hogy a ti boldogságotokat, hogy tudjátok az övékkel kilogiszikázni! És, hogy szeretetteljes, jó példát vigyenek majd magukkal tovább.
Mindezt potyogó könnyekkel írtam le és utóiratként csak anyit tennék, hozzá, hogy most egy olyan kapcsoaltban vagyok benne, ahol a két szerelmes fél nem lehet boldog, mert a férfi nem válik el a gyerekei miatt egy 10 éve kihűlt kapcsolatban.

Luzer User 2017.09.14. 01:28:31

@villamosenergia: @NolittleCat: Sziasztok!
Nem tudom, hogy olvassa-e valaki még..
Sajnos a helyzet nem lett sokkal jobb :(
Túl vagyunk egy újabb "beszélgetésen". Megkérdeztem kb. 4 hete, hogy hogyan tovább? Lát-e valami reményt, hogy jobb lesz a "házasságunk', vagy váljunk el. Nem volt veszekedés, csak elmondtam hogy én ezt így nem bírom tovább. A senkinek nézést, a hozzám sem szolast,stb. A válasz csak annyi volt, hogy " nem tudom". Nem értettem, mi az, hogy nem tudja? Akarja, vagy sem? Én a válás mellett érveltem ezek után, megemlitve, hogy sok hasonló esetet olvastam, a válás jobb megoldás, mint a gyülölködő rossz kapcsolat. Én semmit nem viszek el, minden marad itt, de legyen inkább vége. Egy bizonytalan "várjunk még egy kicsit" volt a legtöbb amit ki tudtam húzni belőle. Mire, meddig, azt már nem tudja. Az még megerősítést nyert, hogy nem szeret. És különben sem foglalkozom a gyerekekkel. Azt mondta, hogy mindketten kijelentették, hogy azért nem is jönnek hozzám, mert úgyis nemet mondok. Nagyon - nagyon sajnálnám, ha így lenne. De ez nem igaz. Minden nap én jövök haza, hozom a kisebbiket és velük vagyok, enni adok, beszélgetek velük, amíg hazaér. Ha kell, akkor utána megyek vissza és folytatom a munkát. Ez az iskolaidőre vonatkozik, nyáron felváltva voltunk velük. Közös nyaralas idén 3 napból állt :( Amikor levittem őket, aztán amikor születésnapot ünnepeltük, és amikor hazahoztam. Én is szabadságon voltam, de inkább mentem dolgozni, mint hogy ott is a "láthatatlan ember" módban legyek. Jól is gondoltam, mert ahogy leértünk az üdülőbe, nem a dupla ágyat foglalta el, oda feküdjön az egyik gyerek, mert ő nem fog SENKIVEL egy ágyban aludni. (itthon is évek óta a kanapén alszom a nappaliban, ő a 210x160-as ágyon. Mert horkolok, hangos az ébresztő órám, meg nincs elég hely, mert álmomban hozzá bújnék).
Ennyi volt a nyaralásom,meg az hogy én fizettem ki, ahol nem is voltam. Ő volt a barátnőjével külföldön is 3 napot, mert az jár neki. Ha csak tudok, vállalok hétvégi munkát, hogy ne legyek itthon. Csak a gyerekek hiányoznak nagyon! Még a nyáron volt, hogy haza kellett jönnöm mert nem éreztem jól magam. Láttam hogy nem örül, de már szombaton sem voltam jól, vasárnap meg alig tudtam elmenni, délutánig bírtam, és hazajöttem. Úgy gondoltam hogy 2 napot pihenek, de hát szünidő volt, itthon volt, így 1½ nap után inkább elmentem, mert nagyon csúnya, kiabálós veszekedés lett, egy hülyeség miatt. Az ok inkább az volt, hogy nem számított rá, hogy 2 napot el kell viselnie engem itthon. Eddig is tudtam hogy nem számíthatok rá, ha beteg leszek, most már biztos. Pedig erős a gyanúm, hogy komoly betegségem van. Igazából a haláltól nem félek,(megoldás mindenre) csak az oda vezető út..
A beszélgetés óta, (ami sokra nem vezetett, de a végén mondtam, hogy szóljon ha már tud választ adni, még nem válaszolt) egy kicsit enyhébb a hangulat. Beszélgettünk, szóba áll velem. Majdnem azt hinném, hogy változik valami, de láttam egy levélrészletet, amiben az egyik "tanácsadó" kérdezi, hogy akkor beindult az "arany asszony" projekt? Azt már nem láttam hogy mit válaszolt, valami olyasmit, hogy nem akar ő aranyasszony lenni.
Akkor miért nem hagyjuk már abba?
Én még mindig próbálok kedves lenni, virág, bókok, de eltol magától, ha a közelébe kerülök, befeszül, szinte hallom, hogy hozzám ne érj!
Egyébként szerintem van is már valakije, mert évek óta most fogyott valamennyit, (meg is dicsértem, hogy milyen csinos), új melltartó, új sexy csipkés bugyi, cérna karkötő, amit napokig rejtegetett az órájával. Máskor az az első, ha hazajön, ora le. Most az volt az utolsó este, és az első amit felvett. Rákerdeztem, hogy mi az, "szerencse karkötő", a barátnőjének is van..
Gondoltam is, hogy aha, nekem meg tollas a hátam.
Ennek ellenére én még mindig érzek valami szeretetet, és reménykedem. De miben? Olyan vagyok, mint a kutya, egy jó szóért már hálás vagyok. Minden este gyomoridegességem van, hogy hátha ma.. De nem.
Már 405 nap telt el sex nélkül. (nekem legalábbis)
Nem tudok okos lenni.
Várjak, vagy szedjem a bőröndömet és neki az éjszakának?......

Cica7 2017.09.17. 16:01:16

@Luzer User:
Mostanában nem olvastalak, nem igazán követtem az eseményeket.
Lefoglalt a saját életem.Írtam már néhány mozzanatot, talán Te is tudsz meríteni belőle.
A nyáron véget ért a válóper nálunk, első fok után, másodfokon végre jogerősen, majdnem két év után.
Lelkileg nagyon nehéz volt végigvinnem, totálisan rámentem egészségileg, de itt már mindegy is volt, hiszen az előző évek is a lelki terror jegyében teltek.
Az lebegett a szemem előtt, hogy végre nyugodtan fogok élni, nem a mellettem élő ember kénye-kedvének kitéve, hogy éppen milyen hangulata van és szól vajon hozzám vagy nem szól hozzám, hozzámér-e vagy sem....
Senki nem érdemli meg, hogy így kelljen élni, hogy átnézzenek rajta és semmibe vegyék, megalázzák nap, mint nap.
Amit tanácsolni tudok Neked és mindenkinek, hogy ne a másikra várjon, ne dőljön be a szép ígéreteknek és a jobb napok miatt esetleg félbehagyja a válópert, mert a másik ember nem bújik ki a bőréből....
Engem is próbáltak először szép szavakkal, majd zsarolással, nyílt gyűlölettel, megfélemlítéssel jobb belátásra bírni, de kitartottam.
Végigcsináltam.
Lassan kezdek magamra találni, kezdek megerősödni lelkileg, vannak feladataim a gyerekek körül, elfoglalom magam, nem kell senkit kerülgetnem, aki már évek óta nem szeretett, csak tartott maga mellett, mert kényelmes volt neki így.
Egy élete van mindenkinek, és még egyedül is jobb élni, mint néma terrorban....

Luzer User 2017.09.17. 16:18:04

@Cica7:
Örülök, hogy rendeződik az életed! Nekem sincs más választásom, újabb "beszélgetés" vár rám. Ma, vagy holnap sort is kerítek rá. Menni kell, de hogy hová, azt nem tudom sajnos.
Miért tartott ilyen sokáig a válás? Vagyonmegosztás, vagy más miatt? Ha az előbbi, akkor nagy gond nem lesz, nem viszek semmit, itthagyok házat, berendezést, autót. Nekem már úgysem sokáig kellene.
Persze, más lesz a helyzet, ha a gyanúm beigazolodik, (hogy van valaki a képben) akkor ő fog menni egy bőrönddel.
Sok sikert, legyen szebb az életed, mint volt!

Cica7 2017.09.17. 17:34:26

@Luzer User:
Köszönöm szépen!:)
Privátban írnék részleteket inkább.
eper101@gmail.com
Ide írhatsz....:))

Luzer User 2017.09.18. 01:46:01

@Cica7: Szia!
Köszönöm szépen, nagyon megtisztelsz, valószínűleg élni fogok vele.

NolittleCat 2017.10.13. 14:11:16

@Luzer User:
Nagy valószínűséggel van valakije. Egyértelmű jelek: idegesíted, miért vagy ott, új cuccok, még ne váljunk el (lásd: még nem elég stabil az új kapcsolata).
Az élet rövid, légy boldog, engedd el, ami miatt szenvedsz. A válás se lelkileg, se pénzügyileg nem kifizetődő hobbi, de senki nem mondta, hogy az lesz.
Nyiss a világra, próbálj meg újjászületni, ismerkedj, szerezz új barátokat, netalán új kapcsolatba, szerelmbe is keveredhetnél, ha úgy alakul.
Statisztikailag különben bizonyítható, hogy a nők adják be a válókeresetet, nem a férfiak.
Tiszteld magad annyira, hogy szeresd magad.
És ne hagyd, hogy bárki a gyerekekkel zsaroljon, az én párom felesége azt csinálja...

Luzer User 2017.10.13. 14:30:06

@NolittleCat: Szia! Tök véletlenül néztem be, és nem régen írtál :)
Igen, a jelek egyértelműek. Pont erre gondoltam, hogy még nem elég stabil a kapcsolata, azért van itt. Egyébként miért lenne ott, azzal, akit nem szeret, nincs rá szüksége? Annyi gerinc meg nincs benne, hogy elmondja, és elmenjen. Itt én adom be a válást, rontva a "statisztikát".
A mit akar, mi legyen a továbbiakban kérdésre a "nem tudom", nem válasz. Illetve az, és arra is megy ki, hogy hátha kihuzza addig, hogy én megyek el. Lehetséges.

Luzer User 2017.10.16. 14:26:52

Tudja valaki, hogy mi van a bloggazdával?

WLaci 2019.05.13. 20:38:29

@Luzer User: Legyél már férfi b+
Másrészt meg menj pszichiáterhez, mert szerintem erősen depressziós vagy.

Luzer User 2019.05.14. 00:26:30

@WLaci: Köszönöm szépen, igazad van. Maximálisan. Mond meg légyszi, mit tenne egy férfi? Komoly a kérdés, nincs benne szarkazmus.